Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)
31 1392. év Karácsony ünnepe volt, amikor a spanyolországi Mokádá község hívői is seregestül mentek a templomba. Karácsony ünnepén, mint tudva van, minden pap három misét mondhat. Az első misére egy asszony elvitte a Phez Rozália nevű négy és fél éves leánykáját is, akivel a csodás dolog történt. Ez a leányka a szentmise alatt az Úrfelmutatáskor egy csodálatosan szép gyermeket látott a pap kezében, ami annyira kedvesen hatott rá, hogy kérte az anyját: maradjanak még a templomban, mert — úgymond — a szomszéd asszony újonan született kis fiát látja az oltáron. Az anya a látomásból mit sem látott és leánykáját is meggyőzni igyekezett, hogy ő is ezt csak úgy képzeli. Akis leány azonban megmaradt állítása mellett. Erre az anya, hogy még jobban meggyőzze őt tévedéséről, mise után elvezette szomszédjukba és megmutatta neki a szomszédasszony bölcsőben fekvő kisdedet; tehát az semmiesetre sem lehetett a templom oltárán. A leányka erre elhallgatott. Az anya elvitte leánykáját a karácsonyi harmadik misére is, amely már azidőben is nagymise szokott lenni. Úrfelmutatáskor a kisleányt ugyanaz a látvány bilincselte le, mint az első misén. Meglöki tehát az anyját és mondja neki: nézzen oda gyorsan, a szomszéd gyermeke van a pap kezében. Az anya testi szemeivel nem látott serúmit. De megnyíltak a lelki szemei: látta, hogy itt természet- feletti dologról lehet szó. Mise után elvezette tehát leánykáját a plébánoshoz, aki szerfölött csodálkozott az eseten. Meghagyja tehát, hogy másnap mindketten újból jöjjenek el a szentmisére. Karácsony másodnapján a leányka újból látta a jelenséget. Mise után a pap kérdéseire elmondja, hogy a fiúcska kimondhatatlanul szép és bájos volt és a fényességével az egész templomot betöltötte. A plébános ekkor elhatározta, hogy még behatóbb vizsgálat tárgyává teszi a látomást. Meghagyta, hogy az anya a következő napon is hozza el a leánykáját, és ez a legnagyobb figyelemmel nézzen az oltárra, hogy azután pontosan elmondhassa, amit ott látott. Másnap Szent János apostol és evangélista ünnepe volt. Az anya és gyermeke is ott voltak a szentmisén, amelyen a látomás újra megismétlődött. Most már a leányka érthetőbben mondotta el, mint azelőtt, hogy a szentmise alatt háromszor látta a fiúcskát: először Urfelmuta- tás alatt, azután későbben (a „per ipsum cum ipso“ etc. szavak mondásakor) és végül a szentostya törésekor. A megtörés után azonban a leányka két fiúcskát látott, akik alakra, ruházatra és fényre tökéletesen hasonlítottak egymáshoz. A pap csodálkozva hallgatta mindezeket, de még nagyobb bizonyosságot akart szerezni a dolgok felől, nehogy a gyermeki csalódásnak essék áldozatul. Másnap Aprószentek napja volt. Ekkor a plébános a szentmiséhez három ostyát vitt az oltárra, de ezek közül csak kettőt konszekrált, egyet nem. A kon- szekrált ostyák egyikét Úrfelmutatáskor felmutatta a népnek: a leánykának ugyanaz a látomása (víziója) volt, mint az előbbi napon. Mise után a pap a megmaradt konszekrált és nem konszekrált ostyát a ke- helybe teszi. Majd a hívők jelenlétében odafordul a leánykához, a jobb kezébe veszi a konszekrált és bal kezébe a nem konszekrált ostyát, kérdezi aztán a leánykát: lát-e valamit és mit? A leányka azt feleli, hogy a jobb kezében látja a fényes, szép gyermeket, de a bal kezében nem. Majd a pap elcserélte az ostyákat és ekkor a kis Rozália a balkezében látta a fiúcskát. A körültolongó hívők egyike kérdezi, hogy milyen szemei vannak a kis fiúcskának? 0 azt feleli, hogy igen szép és barátságos szemei vannak és mindenkire kedvesen néz. Épp ekkor lépett be a templomba egy beteges ember, lassan közeledik az oltár felé, hogy magához vegye az Úr legszentebb testét. Előbb térdre borul, hogy egy kis ideig imádja a legméltósá- gosabb Oitáriszentséget és aztán az Úr asztalához járul. Amikor a pap a szent ostyát nyújtja neki, a leányka hangosan kiáltott fel, hogy az égi fiúcska most öleli meg a Bernát bácsit. A beteg ember neve Ripulle Bernát volt. E jelenet után a pap a konszekrált ostyával a leánykához közeledett és kérdezte tőle: vájjon akarja-e magához venni a fiúcskát, akit lát? A kis Rozália azonban, midőn a pap a szentostyát feléje
