Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)

32 nyújtja, mint halott hanyatlik vissza édes anyja karjaiba, fohászkodik, kér, könyö­rög, hogy vigyék el tőle a gyermeket. Ez kétségkívül azért történt, mert az Egyház tiltja a kis gyermekeknek (az ész hasz­nálata előtt) a megáldoztatását. Ekkor a pap a nem konszekrált ostyát nyújtja feléje, amit a kis Rozália minden vona­kodás nélkül elfogadott. Végül még egy kísérletet tesz és ketté osztja a konszek­rált ostyát, mire a leányka ismét két, tökéletesen egyforma fiúcskát látott. Ennyi bizonyítékok súlya alatt Mon- kádá plébánosa már többé nem kételke­dett pappá szenteltetésének érvényessége fölött. De nem is lehetett oka reá, mert ha egy kissé gondolkodik, hát maga is rájön, hogy VII. Kelemen pápa is püspök, az apostolok utóda volt, amikor ellen­pápává választották, tehát birt a püspökké és papokká való felszentelés jogával is. Erről a plébánosról az is fel van jegyezve, hogy mindig mély tisztelője volt a boldogságos Szűz Máriának, aki a hoz­zája intézett kéréseire, most a kételyeinek eloszlatásában is megsegítette őt. Ez a hitelt érdemlő eset bennünket is megerősíthet az Oltáriszentségben való hitünkben. * * * Elmondunk még egy más hasonló történetet. A baziliták rendjének megalapítójá­val, Szent Baziliussal történt meg a kö­vetkező eset: A zsidók, amint tudjuk, nem hisz­nek Krisztus istenségében, következéskép az Oltáriszentségben sem. De azért a két­kedés őket is elfogja és közülük már nem nem egy vállalkozott a rejtély miben­létének kifürkészésére. Szent Bazilius miséje alatt is egy zsidó hasonló célból jött be a templomba, elvegyült a hívők között és úgy viselke­dett, mintha ő is keresztény lett volna. Eközben erősen figyelte, hogy mi törté­nik az oltáron és ámulva látja, hogy Bazilius kezei egy kisdedet szednek szét az ostyatöréskor. Erről nem szól egy szót sem, hanem tovább is úgy viselke­dik, mint a többiek: áldoztatás alkalmá­val ő is az Úr asztalához járul. De ime, a neki nyújtott szentostya valóságos hússá változik a szájában. Mélyen megilletődve áldozás után ő is visszavonul és a cso­dálatos húsból egy kis részecskét titok­ban magához vett, azt hazavitte, otthon megmutatta feleségének és elbeszélte a vele történteket. „Valóban rettenetes és csodálatos a keresztények Szentsége!“ — így kiáltott fel és másnap elment Szent Baziliushoz, elmondotta neki is az esetet és az egész háza népével megkeresztelke- dett. Mindez le van írva Szent Bazilius élettörténetében. * * * Páduai Szent Antal életrajzában ol­vassuk a következő megtörtént dolgot: A csodatevő nagy Szent Burgosban prédikált, melyben sok követője volt a tévtanoknak. Az eretnekek között volt egy Guiald nevű dúsgazdag volt zsidó is, aki éles elméjével és beszélőképességével nagy pártot tudott maga köré gyűjteni a városban. Elbizakodottságában vitatko­zásra hívta ki a szent férfiút Jézus Krisztusnak valóságos és lényeges jelen­létéről az Oltáriszentségben. Szent Antal elfogadta az ajánlatot. A nyilvános vitában felsorakoztatott érvei­nek súlya alatt azonban a gőgös eretnek nem akart meghajolni, hanem egy újabb ajánlattal állt elő: „Ne vitatkozzunk — úgymond — tovább, hanem térjünk a dologra! Ha nekem csoda által bebizo­nyítod, hogy Jézus Krisztus jelen van az Oltáriszentségben, akkor elfogadom a katholikus hitet.“ A nagy szent, Istenben bízva, elfo­gadta ez ajánlatot. „Halljad tehát, -- folytatta az eret­nek — az öszvéremnek három napig nem adok enni, hanem koplaltatom. Az­tán kivezetem a piacra és az egybegyűlt nép előtt jó abrakot adok neki. Te pedig hozd ide, mint mondod, a Krisztus tes­tét. Ha a kiéheztetett barom ott hagyja az abrakot és imádja a Szentséget, akkor katholikus leszek!“ A kitűzött napon nagy sokaság gyűlt a piacra, hogy tanúja legyen a történen- dőknek. Elővezették a kiéheztetett öszvért is. Szent Antal előbb a közelben levő templomban misét mondott, majd ő is kijött a piacra, kezében a letakart áldoz-

Next

/
Thumbnails
Contents