Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)
csak a csattanásra figyeltek föl, mikorra már összetörve a földön hevert a drága holmi. Mindenki joggal úgy vélte, hogy ennek bizony már a fele sem tréfa, értesíteni kell a hatóságokat. Mindenesetre igen gyorsan híre ment, hogy az elhunyt Pleva Ferenc egykori bordélyházában kísértetek garázdálkodnak, egész egyszerűen szellemjárás folyik. A befőttes üvegeken kívül hosszabb-rövidebb időközönként hol itt, hol ott lehullott egy-egy tányér, pohár, majd újabb üvegek. Végtére is ki kellett hívni a detektívcsoportot, amelynek vezetője kezdettől úgy vélte, hogy a „titokzatos" események hátterében Rózsika, Pleva Ferencné örökbefogadandó leánya áll. Estére már egész szép tömeg verődött össze a Német utcában, mindenki maga kívánt meggyőződni a történtek hitelességéről. A helyi sajtó tudósítóit is különös kép fogadta a tágas konyhában. A nagy asztalon tányérszám sorakoztak azok a befőttek, amelyeket a zuhanás után még meg lehetett menteni. A hatalmas kredencet is telerakták dunsztosüvegekkel, mondván, hogy bármelyik pillanatban megindulhatnak, így talán jobban szem előtt voltak tarthatók. Az asztal közepén egy gyertya állott. Bizonyára erről kapott szárnyra a hír, hogy a lakásban szentelt gyertyákat gyújtogatnak a szellemek elűzésére, illetve kibékítésére. A konyha melletti szobában Pleva Ferencné éppen Berényi Zsigmond tisztifőorvosnak mesélte el a történteket, amelyek az özvegyet láthatóan megviselték. A hosszú éléstárban szintén a rombolás jelei mutatkoztak. Az érdeklődők fantáziája azután olyan lehetetlen meséket kerített e valóban szokatlan esethez, amelyek hallatán a gondolkodó ember csakugyan 57