Pálinkás László: Esztergom XVIII. századi művészeti emlékei (1937)

35 nek átépítése után újonnan keletkezhetett. A hatalmas oltár­kép szorosan a szentélyzáródáshoz támaszkodik, két oldalán nagyméretű, ferdén beállított márványozott oszlopok magas párkányt tartanak, melynek belső végződéseire rokokó dísz­szel gazdagon ellátott vázákat helyeztek. Az oltárkép többszö­rösen megtört felső keretét finom rajzú széles rocaille-díszítés kíséri. A felső rész volutákkal és rövid párkánnyal megszakí­tott körvonala a szentélyboltozat vonalához simul. Közepén ezüst felhőgomolyagokon, kis angyalfejekből alkotott koszo­rúban az Istenszeme van elhelyezve, melyből széles sugár­kévék indulnak ki. Az oltárkép előtt foglal helyet a tulajdon- képeni oltár. A tabernaculum két oldalán két imádó angyal térdel. Az oltárképet keretező oszlopok között pedig két fáklyát tartó női alak, géniusz, áll. Az oltár felépítése és stílusa a vidéki átlagon felülemel­kedő jelesebb mesterre enged következtetni. Ugyanígy a pro­vinciális oltárszobrok faragóinál tehetségesebb művészegyéni­séget kell keresnünk a két fáklyát tartó női alak mesterében (13. kép). Az alakok tartásában az első pillanatban a Donner- iskola távoli hagyományai tűnnek szembe. A test megmintázá” sában és a redőkezelésben azonban olyan eltérések vannak a Donner-iskola stílusától, hogy Donner tanítványai közül is­mert alkotásaik alapján ezeket az alakokat egyiknek a nevével sem hozhatjuk szorosabb kapcsolatba. Az izomzatot elfödő lágy és kerek megmintázása a testnek, az egyes testformák felfúvott jellege, a drapéria festői felbontása apró, gyűrött, nyugtalan redőkre, mind olyan tulajdonságok, melyek teljesen idegenek a Donner-iskola és a nyomában virágzó akadémizmus, fegyel­mezettebb, keményebb, klasszikusabb szellemétől. Az antikkal merőben ellentétes kecsesség lengi körül az alakokat, melyek­ben már a rokokó szellemét látjuk. A testhez szorosan tapadó ruházatnak az alakok mögé csapódó szárnyait mindkét alak kecsesen felfogja és így a szinte tánclépésben lejtő alakok ki­támasztott »pihenő« lába térdtől lefelé a köpeny alól kilátszik. A ruharedőzet játékos, festői felbontása is eltér a »megkons­truált«, nagyvonalú redőmegoldásoktól s a rokokó dekoráció könnyed festőiségét juttatja kifejezésre. A drapéria megmintázásában Giovanni Giuliani nyilván­való hatása ütközik ki. A redőzetnek ugyanezt a festői fel­bontását találjuk meg Giuliani alkotásain., így különösen a 3*

Next

/
Thumbnails
Contents