Vitál István: Esztergom környéke (1932)

Csapongó lelkem im meghódola,

S örömmel zengi lantom azt a dalt, Mit a regék honában suttogni hall’t

Vaskapunak tetejében Büszke vár állt hajdanában,

Hire most is meseképen,

Még a népek ajakán van.

Mintegy király, úgy tekintett Jobbra le az ős Dunára,

Balra csendes völgybe, hol a Szellő súgva, búgva jára. —

Egy öreg gróf lakta légyen,

De akinek szive nem volt... Zsörtölődött majdnem dörgött,

Mint a villámterhes égbolt.

A világ csak néha látta A szívtelen öreg grófot,...

Csukott kapu, felhúzott hid,

Télbe* nyárba’ szokás volt ott. Kincset őrzött égi kincset...

Végre kitudták találni,

Lánya volt e drága kincse:

A csodaszép szőke Fári.

Olyan volt az arca, mint a Fölhasadó hajnal pírja,

Mellyel az Úr rózsás kedvét Az ég boltozatra Írja.

Nefelejcs szem ... rózsa ajak ... Patyolatból piciny kezek .

Minden széppel minden jóval Az Ur bőven áldotta meg.