Vitál István: Esztergom környéke (1932)
De miről a pásztor most is Csak úgy súgva, félve beszél, Legszebb volt az arany haja, Amint fuldogálta a szél. ..: Aranyhajú Fárikának Kemény volt a sorsa nagyon, Csak úgy lopva tekintett ki Néha a kis várablakon. — Nem csinálnak olyan falat, Nem építnek olyan várat, Melyen Ámor át nem láthat! Ahova ő be nem járhat ! — Hogy, hogyan nem? .. Ezt a mese Nem regélte még senkinek, Hogy ejtette el magának Pajkos Ámor ezt a szivet... .. .Volt egy pásztor, arra járt, kelt, Naphosszat a szikla alatt, Majd oly szép volt mint a Fári, Híja, csak ép egy gondolat! Furulája lágy szavára, Megállott az esti szellő Virág, madár s a falombja Azt hallgatták, mit beszél ő. Erre fájó édes dalra, Mit az iju szivrepedve Fújt a völgyben furuláján, Holdas nyári estelente, Hogy, hogyan nem, tündér Fári, Ügygyei bajjal szerét ejtvén, Le lejárt a csendes völgybe, S ott pihent a pásztor keblén. Beszélgettek boldogságról. ..
