Magyary Szulpicz: Esztergom a tatárjárás korában (1877)
37 kiint gonoszul mind le nem ölték volna. — Vérben áztatták volt ott kardjaikat, és azon dühben, melyre ellenük gerjedtek volt, élve sütögették az embereket, mint a malacokat íme! úgy pusztult el Esztergom Rogerius szerint.— Azonban ezt az elbeszélést nem Írhatjuk alá minden részletében. — Megengedjük, bogy a tatárok, kitartóbb ellenálásra számítva, nagy készületeket tőnek Esztergom ostromára, mint a a melyről hallották foglyaiktól, hogy az ország leggazdagabb városa.—Az is valószínű, hogy eme roppant készületek sikeres eredményei: a Tatárok nyilai ellen a harczosok védelmére épített fatornyok összeomlása, az árkok betöltése stb., rendkívüli félelmet idéztek elő és kétségbeesést. — De a mit ezek után mond Rogerius : a külvárosok (!) felgyujtását, a javak elégetését, a Váro3 körülzárását és hogy oly kevesen menekültek csak meg, azt nem biszszük. Azt csak röviden érintjük, hogy külvárosai a körülsáncolt Esztergomnak nem valónak. — Hogy a faházakat — ilyenekből állott a város nagyobb része — nem a védők, hanem a görög tűzzel bánni tudó ellenség borító lángba, azon nem kételkedünk. — S a midőn a zavar ez által tetőpontjára hágott, megrohanta a barbár mongol sereg az égő várost, a melynek menekülni nem tudó népe a templomokban és köházakban kerese menedéket. — A várost faczölöpökkel körülvenni a mily fárasztó, ép oly nevetséges és haszontalan dolog lett volna.— Nem is tették ezt a tatárok, >) Rog. 46, 47 ll.
