Magyary Szulpicz: Esztergom a tatárjárás korában (1877)
33 A Duna hullámai egész a tél bekövetkeztéig határt szabtak a haza nagy részében dúló vad ellenségnek. — De Karácson táján beállók a Duna, s a tatár had átkelt a jég hátán. — Átkelésüket Rogerius a következőképen beszéli el: „Télen nagy hó és fagy álla be, úgy hogy a Duna, a mi az előtt sok éve nem történt, befagy vala. Hanem a magyarok a magok partján minden nap törik vala a jeget és őrzik vala Dunát, úgy hogy folyvást vivnak vala a gyalogok a jégen. — Ázonban midőn a kemény fagyok beálltak az egész Duna befagya ; de mégis a tatárok lovaikkal teljességgel nem bátorkodónak átkelni. — Gondoljátok meg tehát, mit csináltak ? Sok lovat és barmot a Duna partjára vivénels és önzőtökre három nap senkit sem hagyának, úgy hogy azon barmok örök nélkül látszának járkálni és közülök senki azon tájon nem mutatkozik vala. — Akkor a magyarok azt hívén, hogy a tatárok visszavonultak, rögtön átkelőnek és mind azon barmokat átvivék. — Mit a tatárok észre- vévén, gondolák, hogy a jégen lóháton bátran átkelhetnek. — Mi meg is történt s egy rohamra annyian átkelőnek, hogy a Duna túl partján a föld szinét elboriták *).“ írnél mily ügyesen csalta tőrbe hazánk fiait a vad ellenség! Igen ám! de mi ezt az elbeszélést mesének tartjuk. — Nem tehetjük fel Közép- Ázsia és Szibéria nagy részének urairól, Oroszország meghódítóiról, hogy oly kevéssé ismerték a jég természetét, hogy ily cselre szorultak volna. Sőt inkább hajlandók vagyunk azt hinni, hogy >) 45 1. 3
