Magyary Szulpicz: Esztergom a tatárjárás korában (1877)
32 később érkező csapatok utolérhessék — A gyá- szos taspedés, a mely alatt a régi magyar hadviselés módja feledésbe ment; s az örökös visszavonás, a mely a szt. királyok nevével hazug aja- kán mindenképen gyengíteni iparkodott a haza fejedelmét, megboszulta magát a Sajó mellékén, s az egész nemzet siratta meg azt. — Ez az egy szerencsétlen ütközet tönkre tette a nemzet hadi erejét, s a pusztulás éjszakája borult a hazára. — „Nem vala semmi tisztelet a nőnem, semmi kegyelet a gyermeki kor, semmi irgalom az öregség iránt; mindent egyféle kegyetlenséggel öldökölve nem embereknek, hanem ördögöknek látszanak vala,“ úgymond a krónikás *). A ki szerét tehette, menekült az üldözők kegyetlensége elöl. — A gyászos emlékű tatárfutás e korában a régóta körülsáncolt Esztergom, a mely emiatt kitűnő erősség hírében állott, számos menekülőnek nyújtott reménységet arra nézve, hogy ott az ellenség kemény acélát kikerülheti. — „Azon városban — u. m. Rogerius — számtalan nép s igen gazdag polgárok, nemes vitézek és úrnők valának, a kik oda, mint kitűnő erősségbe gyülekeztek ; s oly nagy vala kevélységük, hogy azt hiszik vala: az egész világnak ellen állhatnak 2).“ — Oda érkezett a sajói ütközetből Simon gróf is, a hadak veszedelmeiben tapasztalt férfiú, a kinek vezérlete alatt az esztergomiak kitisztiták és szélesiték az árkokat, javiták és fatornyokkal erősiték szűz sáncaikat, hogy a tüzpróbát kiállhassák. ') Tamás 68 1. — *) Rog. 46.
