Zolnay László - Lettrich Edit: Esztergom - Panoráma útikönyvek (1971)

Az építészeti, szobrászati, festészeti és iparművészeti értékek mellett Esztergomhoz számos irodalom- és tudománytörténeti emlékünk is fűződik.

E tájon, amelyet Marcus Aurelius „Elmélkedései” révén az ókori irodalomtörténet is számon tart, a XI. századtól újra otthont találtak a népvándorlás fegyverzajától századokra elnémult múzsák.

Amikor a legenda szerint Esztergomba telepített pogánykori regösök ajkán elhalt a dal, latin nyelvű zsolozsmák és legendák szólaltak meg az esztergomi Várhegyen. Az esztergomi írástudók ajkán és tollán a XII—XIII. században megszülettek a magyar királyok életét magasztaló himnuszok. Egyiküket, István király legendáját, Hartvik regensburgi püspök Esztergomban és Székesfehérváron jegyezte fel. Nem sokkal később

III. Béla király fiainak nevelője, Perugiai Bernát az esztergomi kódexíró-műhelyben írt könyvét, az Énekek énekének kommentárját adományozta az egyházi könyvtárnak. (A kötet az esztergomi Bibliothékának ma is féltve őrzött darabja.)

A királyi kancellária és az esztergomi kódexíró-műhely munkáját a korabeli iskolaszervezés tette lehetővé. III. Béla már arról is gondoskodott, hogy esztergomi írástudói a Nyugat akkor haladottabb műveltségi szintjét elérjék.

A kutatók egy része ma is azt állítja, hogy az Anonymusnak nevezett Péter mester, Béla király jegyzője s egyben az első magyar történetíró tulajdonképpen Péter esztergomi prépost volt és iskoláit Párizsban végezte.

A hazai műveltség európai szintre emeléséhez hozzájárultak a város távoli országokkal kereskedő latinusai, az átvonuló keresztesek, s nem utolsósorban az egyre nagyobb számban Magyarországra települő szerzetesrendek tollforgató tagjai is.

III. Béla fiának, Imre királynak idején Aragóniái Konstancia királyné udvartartásával került 1200 körül Esztergomba Európa akkor legkedveltebb világcsavargó trubadúrja, Peire Vidal, aki egyik versében Imre király esztergomi udvarát is megénekelte:

92