Zolnay László - Lettrich Edit: Esztergom - Panoráma útikönyvek (1971)

Mire megérkezik az est s meggyulladoznak a fáklyák, az árusok elcsomagolják a portékát. Elhúzódnak a piaci vámszedők is. Hiszen jól tudják, hogy nem is igazi vásár az — sem Budán, sem Esztergom­ban —, amelyen a káptalan egy-két vámszedőjét orron nem vágják vagy a Dunában meg nem mártogatják a mulatozó vásárosok. S víg dudaszónál vagy pengetős citeránál eladó és vevő víg dalra kél, ha ép­penséggel táncra nem perdül. A Várhegyről a régi, tatárdúlta Kis-Duna-parti városba visszatelepült polgárságra megváltozott napok virradtak. Esz­tergom, a régi főváros az újjal, Budával szemben elvesztette régi kiváltságait, az egyház is egyre súlyosabban megnyirbálta a polgárjogokat és a polgárság szabad területét. így állt elő aztán már 1284-ben az a különös eset, hogy a királyi vá­ros polgárai az egyház fokozódó terjeszkedése miatt már a káptalan területén építették fel az új városházát, aminek ellenében kénytelenek voltak lemondani még az első királyoktól kapott jogukról, a vámmentes kereskedésről. Hiába viseli a város továbbra is a királyi városok büszke címét s régi — az Árpádok címerével egyező — pecsétjét, a királyi székhely Budára helyezésével Esztergom gyakorlatilag középkori városaink legkorlátozottabb fokára, az egyházi-földes- urasági szerény mezővárosok sorába süllyedt. Lényegében egy­házfejedelmi fővárossá vált. A XIV. század elejére a régi latinu- sok gazdagsága is eltűnt; egy részük elvándorolt, más részük megalkudott a papi földesúri városélet szűk korlátáival. Ez a hanyatlási folyamat Mohács előestéjére abban tetőzött, hogy a Jagellók budai udvaránál sokszorta gazdagabb Bakócz Tamás érsek a királytól, II. Ulászlótól négyezer aranyért zálogba vette az ekkor már csak nevében szabad királyi várost, Esztergomot. A királyi udvar Budára költözését követő időkben Esztergom érsekei eddigi jogaikhoz megszerezték és a XIX. század második feléig örökletesen bírták Esztergom vármegye — korábban királyi tisztviselővel betöltött — főispánságát is. Alispánjaik az esztergomi várnagyok voltak, tehát nemcsak a város, de a megye életét is Esztergom érsekei irányították. 42

Next

/
Thumbnails
Contents