Zolnay László - Lettrich Edit: Esztergom - Panoráma útikönyvek (1971)

A KIRÁLYI UDVAR BUDÁRA KÖLTÖZIK

A nagy országpusztítás után alig ért haza a dalmát partokról

IV. Béla, amikor új tatárjárás híre ejtette rémületbe az országot. A király előtt azonban ekkor már Esztergom kőerődjének nagy tanulsága állt, s ezért országszerte kővárak építését kezdte meg. így a budai Várhegyen, 1243—1255 között városerődöt építtetett, oda költöztetve a felperzselt Pest s a régi Buda (ma Óbuda) polgárait.

Esztergom város maradék népe is a vár kőfalai között kért menedéket. De hogyan férjen el az esztergomi polgárság ezen a kicsiny területen? A megoldásra a király vállalkozott. Elhatározta, hogy székhelyét Esztergomból az általa felépített, központibb fekvésű budai városerődbe helyezi át. így azután 1248— 1249 körül az esztergomi polgárokat feltelepíthette a Várhegy északi oldalára, az érseket pedig ezért az újabb területért a hegy déli végén álló királyi palota átengedésével kártalanította.

így hát a hajdani gazdag Duna-parti város hajléktalanná lett lakói kerek nyolc esztendőn át, 1248-tól 1256-ig a Vár északi oldalán — a mai bazilika épületétől északra eső tenyérnyi térségben — szorongtak. Azonban nemcsak az esztergomi polgárok tengették itt életüket, hanem a káptalan papjai is a Szt. Adalbert főtemplomtól északra laktak szolgáikkal együtt, és itt terült el egy temető is.

Lenn a felégetett régi királyi városban, melyet Latinvárosnak is neveztek, lassan a romok között is megindult az élet, s a Pilis és Gerecse vadonába menekült parasztság is vissza- szivárgott a környékre. Csoda-e hát, hogy az esztergomi polgárok s visszavágynak a hegytetőről Duna-parti városukba ?

Bizony — így mondja ezt IV. Béla királynak 1256. december 17-én írt oklevele — a polgárok lassan sehogyan sem találták többé helyüket a Várban. „Kőházakat kezdtek építeni maguknak — írja a hétszáz év előtti írás s a székesegyház helyén, ahol a Békesség Anyját kellett volna ápolgatni, háborúság ütötte fel fejét. . . Azt kiáltották: Nem akarunk papok és halottak szomszédságában élni tovább!" . . .

40