Emléksorok … az Esztergom-vizivárosi női Mária-kongregáció tíz éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségekről 1901-1911 (1911)
7 sal fenyegeti a fékevesztett, szabados, modern élet. A hitetlenség és vallástalanság mint hömpölygő, piszkos áradat ömlik szét közéletünk terein s iszappal, szennyel vonja be mindazt, ami előttünk szent és tiszteletreméltó. Kedves Kongreganisták! Igazán nem is találok megfelelő szavakat a fenyegető társadalmi bajok jelzésére. Egy borzalmas rémkép jut most még gyermekkoromból eszembe. A szegedi árvíz emléke. Hideg, dermesztő szél süvített végig ott a város utcáin 1879. márc. 11—12-én az ijesztő sötét éjben! A lakosság aludni sem tudott, mert minden percben készülnie kellett a beállható veszedelemre. A hatóság sem hitte, hogy oly nagyarányú lehessen a baj, azért csitították, bátorították a félénkeket, hogy őrizzék meg hidegvérüket s nyugodtan, a városban maradjanak . . . Egyszer csak éjfél után egy órakor eldördültek az ágyuk a romladozó várfokon s megszólaltak a tornyokban a félrevert harangok. Menekülésre figyelmeztették a népet! Ugyanis a tengerré nagyult Tisza a város felső táján áttörte a gátat s bősz hullámai zúgva-bőgve hömpölyögtek befelé, hogy elnyeljék az egész várost. Kezdetben’ mindent elsöpörtek, ami csak eléjük került. Öreg, nagy eperfák, jókarban levő csinos házak egyszerre úgy eltűntek, hogy telekkönyvi helyüket később a mérnököknek kellett megállapítani. Soha olyan pusztulást nem láttam még teljes életemben! Nyolcvanezer ember fejét vesztve tanácstalanul Zárdatemplomunk főoltára az „Immaculata“ szobrával. Mattyasóvszky Marianna elnöknőnk fényképe után.