Emléksorok … az Esztergom-vizivárosi női Mária-kongregáció tíz éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségekről 1901-1911 (1911)

8

ide-oda futkosott, sokan csak úgy, ahogy az ágyból kiugrottak, félöltözetben. Az egyik anya gyermekeit szorongatta, a másik férfi barmait hajtotta volna, ha tudta volna hová, mert a sík pusztaságon alig akadt biztos hely s azt is emberek szállották meg. Többen értéktárgyaikat csomagba kötve vállaikon cipelték, görnyedeztek súlyuk alatt, nem tudták kire bízzák, hova tegyék, a viz pedig folyton emelkedett. Jajgatott, sírt és üvöltött ott ember és állat egyaránt. Reggelre virradván, még borzasztóbb lett ezen istenítélet. A fuldokló állatok zsivaját, halálhörgéseit csak a düledező házak recsegése és ropogása múlta olykor-olykor felül. Itt is, ott is elázott egv-egy vályogépület s óriási dübörgéssel bukott le a vízbe, nagy porfelhőt terjesztve a levegőbe. Délfelé már vizet alig lehetett látni, pedig sok helyen 8—10 méterre emelkedett, de felszínét belepte a rajta úszó szemét, a felszabadult épületrészek, tetőroncsok és bútordarabok. Egy pár óra alatt víz alá került és romhalmazzá lett az egész viruló város, csak a templomok maradtak épen s néhány nagyobb épület. Ember ember hátán szorongott a vasúti töltésen, ide hordták a hidász katonák is a megmentetteket. Itt is, ott is tüzet raktak s fogaikat vacogtatva azok mellett sütkéreztek a dermesztő szélben. E napon többen megőszültek, mások pedig megőrültek, hajukat tépdesték, vagy — nevettek. Még délben is láttam egy öreg anyókát, aki teljesen megnémult s kezében a sütőkemencétől egy rongyot szorongatott, ugyanis őt kenyérsütésnél lepte még a veszedelem.

Irtózatos, soha nem múló benyomásokat gyakoroltak reám azon napok eseményei! Ehhez hasonló nagy veszélytől féltem én a mai keresztény társadalmat is. Bűn és bűn mindenütt, a gonoszság már tengerré hatalmasodott s elsöpréssel, megsemmisüléssel fenyeget bennünket. A sajtó zsilipjei feltolódtak s naponkint öntik a mérget, bűnt terjesztenek az újságok és folyóiratok, a szépen kötött könyvek s mi mégis'egykedvüek, közömbösek vagyunk. Leszólnak, megrágalmaznak bennünket, gúny tárgyává teszik és kikacagják, amiért őseink vértanúságot szenvedtek s mi mégis tétlenek vagyunk, késlekedünk a védgátak emelésével.

A nagy veszély tudatában én is szeretném most félreverni a harangokat s olyan nagy ágyút sütni el itt, Szent