Emlékirat az esztergomi városi Szent Imre gimnázium védelmében (1942)
51 gimnáziumba való átlépéssel óhajtották tanulmányaikat tovább folytatni. 1875-ben Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter az eddigi hat osztályú reáliskolákat 8 osztályú főreáliskolákká fejlesztette, az érettségi vizsgálatok tartásának jogát a reáliskolákra is kiterjesztette s így a reáliskola „gyakorlati-technikai jellegétől megszabadulva a matematika, a természettudományi, továbbá a modern nyelvi és irodalmi oktatás erősebb hangsúlyozásával a klasszikus jellegű gimnáziummal egyenrangú intézménnyé vált. (Somogyi. József : Hazánk oktatásügye a második világháborúig. Bp. 1942. 106. old.) A gimnáziummal való egyenrangúságát bizonyítja, hogy érettségi bizonyítványa (még az egyszerűen „érett“ minősítéssel is !) a műegyetem bármely szakosztályára, a tudományegyetemek mathematika-természettudományi karára, sőt a latin nyelvből (esetleg a görög nyelvből is) tehető kiegészítő érettségi vizsgálattal (amelyet elősegítettek a reáliskolákban létesített négy évfolyamú latin tanfolyamok) a tudományegyetem bármely karára való felvételre képesített. A Klebelsberg Kuno gr. közoktatásügyi miniszter alkotta 1924 : XI. t. c. pedig még tovább ment az egyenjogúsításban, amennyiben a törvény 16. §-a a gimnáziumi, a reál gimnáziumi és a reáliskolai érettségi bizonyítványt minden egyetemre és főiskolára rendes hallgatóként való felvételre egységesen jogosítónak nyilvánította. Semmiképen sem állítható tehát, hogy az 1938-as törvénnyel létesített új „gyakorlati középiskolák' a reáliskola folytatásai vagy helyettesei lennének. A gyakorlati középiskola érettségi bizonyítványával rendelkező a tudományegyetem semmiféle karán sem folytathat tanulmányokat s a műegyetemen is csak a közgazdaságtudományi kar közgazdasági, mezőgazdsági-, illetve kereskedelmi osztályán. Olyan különbözeti vizsga pedig nincsen, amely a gyakorlati középiskola érettségi bizo- zonyítványát egyetemi tanulmányokra jogosítóvá kiegészítené. Az iskolafenntartó város tehát gimnáziumában a legmagasabb egyetemi tanulmányokra is képesítő s így nagyobb kultúrértéket jelentő középiskoláját áldozná fel, ha csak annak megszüntetésével juthatna a kisebb képesítést nyújtó s így kisebb kultúrértéket is jelentő gyakorlati középiskolához. Végezetül még egy adat : Hazánkban 1930-ban a három katonai jellegű reáliskolai nevelőintézeten (Sopron, Kőszeg, Pécs) kívül 15 reáliskola működött : Budapesten II., IV., V., VI., VIII., kér., Eger, Esztergom, Győr, Debrecen, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár városokban. Ezek közül azóta megszűnt a kecskeméti (elnéptelenedés folytán) s átszerveztetett a miskolci (csak 1917- ben nyilt meg, nyolc osztályúvá 1924/25-ben fejlődött, mellette még két hatalmas gimnázium). A többi tizenhárom volt reáliskola ma is mint gimnázium folytatja működését, olyan városokban, ahol mellettük legalább még egy másik gimnázium is működik, sőt Sopronban, Pécsett és Szegeden nem is egy, hanem kettő. A volt reáliskolák túlnyomó többsége tehát nem alakult át új típusú gyakorlati középiskolává, hanem mint a ma már egyedül minden egyetemi és főiskolai tanulmányra képesítő középiskola (gimnázium) folytatja nemzetnevelő munkáját. Esztergom nemzettörténeti és kultúrális jelentősége és értéke nem alábbvaló a fentebb felsorolt városokénál (ha gazdasági súlya kisebb is), nincs tehát akadálya annak, hogy itt is megmaradjon mind a két gimnázium, csak egy kis tárgyilagos jóakarat szükséges hozzá. 4’
