Emlékirat az esztergomi városi Szent Imre gimnázium védelmében (1942)
11 Az iskola népszerűségét és kedveltségét a korabeli városi és megyei jegyzőkönyvek bizonyítják : „Esztergom az ő alreáltanodáját továbbra is fenn akarja tartani s azt lehető virágzásra juttatni“, olvassuk az egyik jelentésben. A városi iskolai bizottmány a megyei küldöttséggel együtt tanácskozik az iskola fenntartásának kérdéséről. Az esztergomi főkáptalan a reáliskola fenntartására hat éven át évi 400 irtot ajánlott fel, gróf Pálffy Pál hat évre évenkint 100 frtot. „Hogy a reáliskola ügye minden támadható viszontagságok mellett el ne essék“, reáliskolai alap szerzését indítják meg. Az 1861. évi február 18-iki megyei bizottmányi közgyűlés végzése szerint t „A reáltanoda további fennállását minden áron biztosítani óhajtván, a megye közönsége elhatározta, miszerint a nevezett célra szükséges költségek egy negyedrészét saját házi pénztárából fedezendí.“ Az Esztergomi Takarékpénztár ugyancsak évi 100 írttal járult a reáliskolai alap tőkéjéhez. Népszerűségének és a közönség iránta megnyilvánuló szeretetének legszebb bizonyítéka volt az a zászlószentelési ünnepség, amelyet 1862. május 1.-én a belvárosi plébánia-templomban fényes keretek közt tartott meg az iskola. A zászlószentelést maga Seitovszky János bíboroshercegprímás végezte, akit a városházáról „két városi lovas hajdú elül- lovagolása mellett“ kettős küldöttség hívott fel az ünnepség megtartására. A zászlóanyai tisztet Frey Vilmos előkelő esztergomi polgár neje, Freyné Fröhlich Franciska (jelenlegi főispánunk nagyanyja) töltötte be, akit 12 fehér ruhás, kékszalagos, virágos koszorúsleány vett körül ; a templom első padjaiban a megyei és városi tisztikar, a katonatisztek s a város egyéb előkelőségei foglaltak helyet. A szögek beverése után a díszes közönség átvonult az intézet épületébe, ott fogadta a bíboros hercegprímást, akit az üdvözlő ének elhangzása után a reáliskolai tanulóifjúság nevében a zászlóanya fia, Frey Ferenc (jelenlegi főispánunk édesapja) költeménnyel köszöntött. Az ünnepi és hódoló beszédet az iskola második igazgatója, Zajicsek-Zajnai János, egyben érs. tanítóképző intézeti és városi elemi iskolai igazgató mondotta. (Az első igazgató (1857—1861) Kollár István városi plébános volt.) Az adományok a reáliskolai alapra tovább is befolytak. 1864.-ben a bíboros főpásztor megjelent a reáliskolai vizsgálatokon, két óránál tovább tartózkodott ott és „magas elismerését kegyes szavakban fejezte ki“. Nagyjelentőségű a reáliskola további jellegére és az iskolafenntartó elgondolására az a belső intézkedés, hogy 1865-ben behozták a reáliskolába a (rendkívüli) latin órákat is azon kiválóbb tanulók számára, akik a reáliskolai tanulmányok végeztével a gimnaziális osztályokba óhajtanak átlépni. (Kőrösy.) A tanulók létszáma egyre emelkedett. 1869/70-ben már 84 tanuló látogatta az iskolát. Reáliskolánk is részt vett rajzaival az 1867. évi párisi világkiállításon, ahol a magyarországi reáliskolák munkáikkal külön nagy aranyérmet nyertek. Erről Eötvös József báró akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter dicsérő leiratban értesítette az iskolát. 1870-ben a városi közgyűlés az iskolát ,,városi alreáltanodtí“-nak nyilatkoztatta ki. 1872. május 8.-án Eötvös br. utóda, Panier Tivadar vallás- és köz
