Gábris József: Emlékek és tanulságok. Az esztergomi népi kollégium története - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 7. (1986)

- 53 1949 tavaszán a népi kollégistáknak jutott felacatul. hogy ezeket a fiatalokat - főleg akik az internátusuarr laktak (márpedig az iskola tanulóinak többsége ott laKort) - nyerjék meg az új élet, az új Magyarország számára.

A fiú táruló-éoző és annak internátusa a jelenlegi tanítóképző épületében volt.(A leányképző 1949 őszéig önálló intézmény, külön épületben. A továbbiakban is csak a fiúkról szólunk.)

Az illetékes tanügyi hatóság a képző inter- nátusának igazgatójává a népi kollégium nevelőjét - Tóth Lászlót - nevezte ki. Kívánsága volt, hogy fiatalokat vihessen magával új munkahelyére, ahol azok segítik őt új, nem könnyű helyzetében,

"mert itt még a szervezeti forma is megegyezett az előző tanév iskolai rendjével, csupán a kötelező istentiszteletek maradtak el, no meg a szombati kötelező gyónás a ferencesek templomában".

Közös megegyezéssel hét fiú (Blogh Ernő, Birkés Tibor, Gábris József, Kráhm Zoltán, Sági Ferenc, Szabó Ferenc, Winter Géza) kapta meg az engedélyt az új igazgatóval együtt az átköltözésre. Mindannyian lelkesen vállalták az új közösséget, noha tudták, hogy ott nem szívesen fogadják őket, hogy munkájuk nem lesz könnyű.

Készülődés, tervezgetés, majd 1949. február 9-én költözés. Mind a heten ládába, kosárba, pokrócba csomagolták szegényes holmijukat, rárakták a kollégium kiskocsijára és elindultak az új otthon felé. Délután volt, közvetlenül a tanítás után. A képzősök tudták, hogy érkeznek az újak. Amikor látási távolságba érkezett a menet - mint valami jelre - egyre több kíváncsi fej jelent meg az emelkedőn épült inter- nátus ablakában. Amikor a Balassi szoborhoz értek, már árgus, ugyanakkor félő szemek tucatjai kísérték és várták őket az épületben. Külön szobát kaptak a jövevények, akiknek minden mozdulatát figyelték társaik.

Talán arra voltak kíváncsiak, hogy mit mondanak róluk, régiekről az újak, mit tér' íznek velük? Kényelmetlen,