Gábris József: Emlékek és tanulságok. Az esztergomi népi kollégium története - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 7. (1986)

- 54 kellemetlen órák és napok következtek "mindkét fél" számára. Pedig nem először találkozott a kit csoport. 1948 őszén az intézet ebédlőjében már találkoztak, beszélgettek egy estén át. Igaz, hogy az afféle hivatalos gyűlés volt, ahol könnyebb volt megférni egymás mellett, mint most, már emberi közelben.

Az első este mindenki félrevonult, csak saját környezetével beszélgetett. A következő napok hangulatát híven tükrözi az egyik internátusi lakó alábbi visszaemlékezése:

"Néhány napig idegenek voltak az új társak. Leginkább a III. és IV. osztályba járok morogtak ellenük. Ilyen kijelentések is elhangzottak: ’Mi a fenének jöttek‘ezek ide, teljesen megzavarják a kialakult rendet! Mit akarnak ezek a senkiházik?

Mi nem fogjuk azt csinálni, amit ők akarnak!’ - Egy másik személy így emlékszik vissza: "Hogyan fogadtuk a népi kollégistákat? Félelemmel teli várakozással. Persze lehet, hogy akkori várakozásunkban csak ma érzem a félelmet. Az azonban biztos, hogy úgy éreztük, megzavarják köreinket."

A képző eddig egyházi iskola volt, szigorú fegyelemmel, elzártsággal, helyesebben elszigeteltséggel. Ebben a zárt világban óhatatlanul kialakult bizonyos befeléfordultság. A helyzeten nem változtatott az államosítás ténye és az sem, hogy 1948. december 7-től az internátust hivatalosan kollégiumnak nevezték. Minden más, minden új, külső, idegen hatásként jelentkezett.

"Örültünk a jobb élelemnek, a kevesebb kollégiumi díjnak, a több kimenőnek, az első bálnak, de a szabadságot szabadosságnak éreztük. No nem tudatosan, de kellemesen hiányzott a prefektusi drill, az örökös számonkérés és beszámolás. A kötelékek szétfeszítésével zárt világunk csak tágult, s ebbe a világba csak azok jöhettek, akiket befogadtunk. De a népi kollégistákat be kellett fogadnunk. Tudtuk, azért jönnek ... Miért is? Átgyúrni,