Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
64 Dr. Zádori János. Dolgozott még egy az idősebbek részére szánt imakönyvön, melynek czime „Esti harangszó“ leendett.1 Dolgozott tehát élte utolsó perczéig, jóllehet azon munkásság után, melyet ő kifejtett, teljes joggal megengedhette volna magának a pihenést. 0 azonban nem nyugodott, mert életeleme volt a munka. Legboldogabbnak érezte magát íróasztala mellett, ha tanulmányaival, vagy munkáinak szerkesztésével foglalkozott. Képes volt kora reggeltől (télen-nyáron rendesen 5 órakor kelt és 6 órakor végezte miséjét) késő estig dolgozni, anélkül, hogy rövid délutáni sétáján kívül megpihent volna. Csakis ezen vaskitartás és bámulatos szorgalom magyarázhatja meg azon termékenységet, mely életét jellemzi és nevét a magyar egyházirodalomban elévülhetlenné teszi. Páratlan munkássága, önfeledett tevékenysége nem maradhatott, de nem is maradt érdemlett elismerés és jutalom nélkül. Eltekintve attól, hogy érdemeinek elismeréséül a 70-es években egy előkelő állásra lön kijelelve a fővárosba, melyet azonban, rendkívül vonzódván tanári székéhez Esztergomban, elfogadni vonakodott, 1874-ben ö Szentsége, a pápa tiszteletbeli kamarásává neveztetett; majd helyettes, később rendes zsinati vizsgáló lön, mig végre 1884. augusztus 2-án az esztergomi főkáptalan tagjává, tanár-kanonokká neveztetett ki. A kitüntetések azonban csak újabb és újabb ösztönül szolgáltak Zádorinak arra, hogy szokott serénységével folytassa irodalmi tevékenységét, a melyet csakis akkor szakított meg, midőn a kíméletlen halál férfi kora legszebb idejében egészen váratlanul és erőszakosan tépte szét munkás életének fonalát. Erőteljes, kitűnő egészségnek örvendő férfiú volt. Leszámítva szembaját, melyről főleg az utóbbi 1 A winterbergi Steinbrenner czég készült a munkát kiadni. A kézirat nagy része készen áll, de teljesen nincs befejezve.
