Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
Dr. Zádori János. 63 Szorgalmas munkára vallanak azon jegyzetei is, melyeket azon „Rögtönzések a vallási viták mezején“x feliratú kéziratcsomagban találunk, mely — amint látszik — kis vallási encziklopediához hasonló mü előkészületeit foglalja magában.2 1 2 mert Krisztus urunk mondotta.» «Hát mi nekem Krisztus: ő is csak oly ember volt, mint én?!» felel a henczegő. «Krisztus Isten volt» erősiti határozottan a leányzó, «Honnét tudja ezt kisasszony?» kérdi gúnyosan. «Mert csodákat tett.» «Ki tudja igazak-e azok, ki bizonyit felőlük?» «Hivei, tanítványai, apostolai — válaszol a derék leányka — kik a csodák igazságáért meghaltak.» A fiatal leányzó szavai meghatják a hitetlent és az igazság keresésére határozzák. Szorgalmasan tanult, keresett, kutatott, szerencsésen megtalálta az igazságot és lelke nyugalmát. Tanulmányozásai közepette bő jegyzeteket készített. «Felkért, folytatja Zádori előszavában, hogy szedjem rendbe jegyzeteit, a hiányzó részeket pótoljam és úgy szereljem fel, hogy az irodalmi világ elé léphessenek.» (A kéziraton e kelet olvasható: 1887. junius 18.) 1 Mint naplójából látható 1886. ápril havában kezdé e munkát «1886. ápril 7. A via Crucis alatt ily munka eszméje fogamzott meg lelkemben: «Rögtönzések a vallási viták mezején.» Három része lesz. 1. Isten. Vallás. Kijelentés. 2. Egyházi szakaszok. 3. Vegyesek. Másnap megiratott az előszó.» 2 Mire czélzott Zádori e munkával, világosan kitűnik az «Előszó» következő részletéből: «A hivő katholikus, ha társaságba jön, kész lehet a támadásra. Megtámadják akár ingerkedésből, akár enyelgésből, vagy más alattomos szándékkal. Nem ritkán akad, ki nevetségessé teszi egyházi szokásainkat, mert azt véli, hogy a mit egyszer nevetségessé tett, az meg van ölve, nem támad fel többé. Történik ez főleg napjainkban, midőn a hitetlenség iskoláinkban tanittatik, a sajtó által — haladás örve alatt — tápláltatik és a közéletben gyakoroltatik. «Ostromolt várban, mondja Nicolas, minden valamire való embernek helye a várfokon van.» Azaz nem szabad megtorlatlanul hagyni semmiféle vádat, gúnyt, rágalmat. Nem mondom azt, hogy értekezéssel lépjünk fel vagy prédikáczióval. Czéltévesztő volna itt minden hosszas beszéd! Csak rövid, magvas megjegyzés ajánlható. Élczczel, csipős megjegyzéssel épp úgy nem ártunk a vallás szentségének, mint guanóval a földnek. Meglehet, hogy az odavetett eszmeszikra talán gyújtani fog és bővebb oktatás hallgatására készti az illetőt . . . Ha azonban nincs is kilátásunk eredményre, szólanunk kell, hogy lássák, miszerint hitünk nem alaptalan. Ha a szentirást isteni ihlett- bői származottnak tartják elleneink, használhatjuk a bibliát is. Ez azonban ritkábban történvén, «az észből mutassuk meg —• mint Pascal mondja — mily esztelenség, ha minket, hívőket, megvetnek.» Nem lehet mindenki theologus, de vannak védokok, melyeket bárki megtanulhat és alkalomszerűen előadhat, mert a hol valaki megfordul, ott taníthat is.» — A leggyakrabban használható ily védokok gondos összeállítása lett volna tehát az érintett munka feladata.
