Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
Dr. Zddori János. 29 gyalta, elfogadta és helyeselte, majd pedig a közgyűlés elé terjesztette. Feszült várakozással, szokatlan érdeklődéssel tekintett országszerte minden nemesebb kebel azon nagy jelentőségű közgyűlés elé, melynek — mint Somogyi érintett előterjesztésében kifejtette — „a társulat fennállását biztosítani; azt még azon ingadozásoktól is megóvni, melyeknek az eddigi tapasztalatok szerint kitétetnie lehetséges volt s a megalapítás főczélját sohasem tévesztve szem elől, a netalán időközben történt elhajlásokat is orvosolni és az eredeti terv- és irányhozi visszatérést sürgetni — leen- dett hozzá legméltóbb hivatása.“ Az emlékezetes gyűlés, „melyhez hasonlót sem esemény-gazdagság, sem népesség, sem nevezetesség tekintetében nem látott a társulat“, Scitovszky bibornok elnöklete alatt april 19. és 20-án tartatott és oly szerencsésen folyt le, hogy minden mozzanatában közhelyesléssel és általános megelégedéssel fogadtatott. A fényes siker oroszlán része az elnöklő bibornok tapintatteljes bölcseségének érdeme. Valóságos békefejedelem gyanánt tűnt fel e gyűlés folyama alatt. Ilyennek várta a nagygyűlés és ilyennek bizonyította is magát. Bölcs tapintata teljesülni engedé a forró óhajt, melyet Szabó József, pápai praelatus, akkori közp. papnöveldéi kormányzó a papnöveldébe érkező bi- bornokhoz intézett üdvözlő beszédében a következő szavakkal tolmácsolt: „Filiali corde pecamur, ut ingressus Eminentiae vestrae, Deo propitiante sit pacificus et sicut jam multoties successit causas etiam intricatissimas summa facilitate et rara dexteritate solvere, ita nunc etiam largiatur Dominus, ut agente Eminentia vestra in institutum istud Catholicum, cujus hódié causa agetur, alma pax, unió animorum, splendi- dissima nominis christiani gloria faustissime revehatur.“1 1 «Gyermeki szívvel kívánjuk, legyen Isten kegyelméből Eminentiád belépte a béke forrása és valamint számtalanszor sikerült a legbonyolultabb