Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)

Dr. Zddori János. 2 5 sének és lelkes munkássága sikereinek szép emlékei fűződtek! Meg volt ugyan elégedve Balassa-Gyarmathon helyzetével; kedvvel és buzgósággal teljesítette lel- készi teendőit; nem feszítették kebelét a gyors elő­menetel és magasabb állás utáni törekvések: de érezte mégis, hogy — mint Eötvös mondja — „szűk körre szorítva a léleknek néha sok ereje elvész, mint a rab szeme sötét falai között elveszti élessé­gét.“ Ez érzet mind határozottabbá tette ama forró vágyát — melynek valósulását nem egyéni érdekek miatt, hanem kizárólag azon szempontból óhajtotta, — hogy t. i. osztatlanabbul szentelhesse magát az irodalmi tevékenységnek, melyhez olyannyira von­zódott. Ellenállhatlan vonzalma az irodalmi munkásságra rég felkeltvén már azon óhaját, hogy közelebbi össze­köttetésbe juthasson az irodalmi körökkel, nagy elő­19. és 20. tartott nagygyűlésén u. i. még a «Draxler» név alatt szerepel. A jegyzőkönyv szerint u. i. az igazgatói állás három jelöltjét «betűrendben» igy terjesztette elé az elnöklő bibornok: Draxler (Zádory) János, Füssy Ta­más és Stephanovszky Sándor. Hogy azonban ez év nyarán már véglegesen vi­selte, mutatja a «Sasvári háromszázados nagy hucsujárat» czimü, az ünnepélyek alkalmából kiadott emlékkönyv, hol a jelenvoltak névsorában a 172. lapon ol­vasható: «Ntdő Zddori János, az esztergomi érseki papnöveldében hittanár.» Hogy korábban történt volna a névcsere, nem hiszszük. Lehetne ugyan e vé­lekedés támogatására felhozni, hogy «Isten a valódi szeretet» czimü ima­könyvének czimlapján már mintegy hivatalosan szerepel e név, a mennyiben az állás is alá van jegyezve. «Szerkesztette Zddori Ev. János esztergommegyei dldor» igy hangzik a szerző megjelölése. Eltekintve azonban attól, hogy a névtár ekkor még nem ismer Zddorit, a jelzett körülmény azért sem nyújthat szilárd alapot e feltevésre, mert az eredeti családi név is előfordul a mun­kában, a mi a végleges névcsere esetén bizonyára nem történt volna. Az imakönyvben foglalt előszó végén ugyanis van egy jegyzet, mely elmondja, mily intézkedéseket tettek egyes lelkészek, hogy hiveik az Oltáriszentséget az egész nap folyama alatt látogathassák. A jegyzet alján «D. J.», Zádori családi nevének kezdőbetűi láthatók. Kétségtelen, hogy a jegyzet Zádoritől származik. Ha azonban teljesen szakított volna már ekkor a Draxler névvel, nehéz volna belátni, miért irta volna a jegyzet alá eredeti családi nevének kezdőbetűit.

Next

/
Thumbnails
Contents