Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)
alapnak tekinti, melynek összegét a betétekhez viszo- nyitva 200,000 írtban véli meghatározandónak, — azért javasolja, hogy: ezen összeget meghaladó értékpapírok eladassanak s a befolyandó pénz az escompte, az előleg és a jelzálog-üzletbe fektettessék. Különös figyelmet érdemel a javaslat azon része, mely a megtartandó értékpapírok sorrendjében első helyre a földhitelintézet zálogleveleit, azután a magyar általános biztosító-társulat részvényeit, végül harmadik helyre az állam által biztosított vaspályák részvényeit jeleli ki. Legcsekélyebb észrevétel sem férhet e javaslat elméleti azon részéhez, mely az értékpapír-üzletet, a takarékpénztárak működési körében a kevésbbé fontos üzletágakhoz, sőt tekintettel az értékhullámzásokra, a koczkázattal járó műveletek közé látszik sorolni, — egy lényeges hiányára azonban rá kell mutatnom s ez : hogy ki nem jeleli azon, a választmány, a különböző küldöttségek és bizottságok által annyiszor tárgyalt kérdésnek gyakorlati megoldását, miként lehetne a váltóleszámitolási üzletet ott, hol annak alapja, a nagyobb kereskedelmi forgalom hiányzik, felélénkíteni. Egy kevésbbé lényeges hiányt képezhet e javaslatban, a megtartandó értékpapírok osztályozása, melyet a szigorú bírálat egyebektől eltekintve azért is elitélhetne, mert az állami értékeknek jelentőségét megtagadta. Ennek ellenében, bár nem a társulat érdeke szempontjából, de egyedül a hazafiui érzés méltánylásául, elösmeréssel kell felemlítenem a küldöttség azon ajánlatát, mely az eladandó papírok sorából a hazai czélok Er> 122
