Fekete Lajos: Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása (1943)
25 ten előforduló helynevek meghatározása még így is bizonytalan maradt; így éppen az »Üjfaluk«, a »Tótfaluk«, a különféle »Marótok« közül egyik-másik, s mintegy 20—30 további helységnév feltételesen sem volt meghatározható. Az utóbbiak nagyobb része lakatlan puszta vagy falu lehetett, adójuk kis összeget tesz ki, s termésük nincs részletezve. A térképen, amelyet munkánkhoz csatoltunk, a biztosan meg nem határozott falvakat nem tüntettük fel. A helynevek elolvasásánál is több nehézséggel jár a családnevek elolvasása. A családnevek elolvasásához a helyi nyelvnek, a helyi földrajzi viszonyoknak, a térszíni alakulatok ottani neveinek, a politikai történet helyi vonatkozásainak, névkategóriáknak stb. ismerete feltétlenül szükséges, s ezért a helyi viszonyok, névadási szokások közvetlen ismerője a közölt névanyagban esetleg olyan neveket is fel fog ismerni, amelyeket a paleografus bizonytalanul olvasottnak jelez. (A családnév egyébként annak a jele, hogy viselője sem nem mohamedán, sem nem balkáni ember, s magyarországi összeírásokban mindig a keresztnév előtt áll. Mohamedánok és görög-keletiek a családnevet ekkor még nem ismerték és közelebbről saját nevükön kívül atyjuk nevével jelöltettek meg). A keresztnevek elolvasása már sokkal könnyebb feladat, mint a családneveké, mert a keresztnevek gyakori ismétlődéséből írásmódjuk szabályai jobban eltanulhatók. Az összeírások olvasásába is tulajdonképpen a keresztnevek szolgálnak gyakorlati bevezetésül. Az anyag közzétételére a fonetikus átírást választottuk, mégpedig a magyar nyelv hangalakjaival és fonetikájával, a neveket köznyelvi ejtés szerint írva le úgy, ahogyan azokat tőrök leírójuk saját írásának bizonysága szerint hallhatta, illetőleg saját írását olvasva ejtette vagy ejteni igyekezett. A közzétételhez számításba vehető többi mód vagy kevésbbé célszerű, vagy kevésbbé alkalmas. A fényképezés útján, facsimilék alakjában való közlés, amelyben írott forrásokat leghívebben tudunk közzétenni, török adóösszeírások közzételéhez nem alkalmas és nem célszerű, mert az anyag megismerését legfeljebb a török paleografusok szűk köre számára tenné könnyebbé, holott nyilvánvaló, hogy az összeírások tartalma nem annyira ezeket, mint inkább a regionális történet nagyobb számú kutatóját érdekli. Egy másik mód, az ú. n. betűhív közzététel, amellyel például latinbetűs forrásokat nyomdailag »szedett« betűkkel reprodukálni szokás, szintén nem alkalmazható, mert a török adóösszeírások, mint már említettük, nem teljesen kiírt betűkkel, hanem betűk csonk
