Fekete Lajos: Az esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása (1943)
24 összeírások nem gondolatsorokat közvetítenek, amelyek szabályos mondatokká fogalmazva, olvasási nehézségeken néha kikövetkeztetés útján is átsegítenek, — hogy anyaguk nem folyamatos szöveg, az Ö-magyar olvasókönyv szavaival élve, »nem mondat és nem mondatszövedék«, hanem egymással össze nem függő nevek felsorolása, mégpedig különféle nyelvekből származó neveké. A magyar királyság egykori földjére vonatkozó ilyen összeírásokban magyar, szerb, horvát, tót, német, román, stb. neveket találunk arab betűkkel »törökül« leírva, közkeletű nevek mellett ritkán előfordulókat, és olyanokat is, amelyek azóta eltűntek, kivesztek. Mivel ezeket a neveket arab betűkkel csak a távolabbi múltban, egy bizonyos korban írták le és leírásukhoz nincs hagyomány, elolvasásuk fokozottan nehéz és sokszor kétséges. Fokozza a bizonytalanságot, hogy az ú. n. »diakritikus pontokat«, amelyek bizonyos arab betűket, mint azok szerves részei, teljessé, és bizonyos azonos testű betűket egymástól megkülönböztethetővé tesznek, abban az írástípusban (a sziáka-írás egy könnyedén írt változatában), amelyben az adóösszeírások készültek, nem volt szükséges leírni, sőt divat volt mellőzni. Mivel a diakritikus pontok elhagyása nemcsak a pontokkal jelölt betűk hangértékét (31 betű közül 18 betűét) teszi kétessé, hanem egyes, szabály szerint diakritikus pont nélkül Írandó betűk hangértékében is bizonytalanságot támaszt (mert mindig lehetségessé teszi azt a kételyt, hogy »hátha innen is hiányzanak diakritikus pontok«, és a betűk ennek következtében máskép is olvashatók), a betűk túlnyomó részének hangértéke bizonytalanná válik. A nevek elolvasása azért is nehéz feladat, mert összeírásunk nem a helyszínen készült fogalmazvány, amelybe az egyes részek (az egyes falvak) felvételük sorrendjében egymás után következnek, hanem egyes papírlapokon készült feljegyzésekből később összeállított tisztázat, amelyben az egyes részek egymástól esetleg elkeveredtek és a nevek írásában már lemásolásuknál hibák eshettek. A helynevek elolvasása egy-két eset kivételével mégis sikerült. Több nehézséggel járt a helynevek meghatározása, azonosítása, már azért is, mert mint említettük, az összeírás egybeszerkesztése alkalmával egymáshoz közel fekvő falvak egymástól messze elkerülhettek. Ahol a helységnév világosan ki volt írva és a szandzsák területén csak egyszer fordul elő, meghatározása nem igen okozott nehézséget. Sok más esetben a törökben olvasható közelebbi megjelölés jött a meghatározás segítségére, pl. »Üjfalu, Nagy Kér falu mellett«, vagy ». . . falu, malma van a Garamon«. Ámbár ilyen megjelölések különösen a hasonló nevű falvak megkülönböztetésénél jó szolgálatot tettek, egyes ismétel-
