Muzslai Zsitva Ágnes: Az esztergomi sajtó története a kezdetektől napjainkig 1828-2011. A város története a helyi sajtó tükrében - Városunk, múltunk 3. (2016)
épületet átdták az Esztergomi Vitézek Rugby Egyesületnek, és a lindaui Kolping család támogatásával a Kolping iskolához közel, a Bubik István utcában újították fel 2006-ban a Petőfi Sándor Általános Iskola melletti üresen álló épületet. A Szent Imre Kolping Házat Beer Miklós püspök szentelte fel, és az esztergomi Kolping család kezelésében a mai napig is működik. Az első esztergomi katolikus folyóiratot, az 1863- ban megjelent Magyar Siont keltette életre 2007-ben az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Magyar Sión Új folyama címmel. Első lapszáma 2007-ben, 1. (43.) évfolyam megjelöléssel jelent meg, ezzel is jelezve, hogy az évente két alkalommal kiadásra kerülő folyóirat az 1904-ben megszűnt Magyar Sión folytatása. A lap felelős szerkesztője Székely János püspök, a szerkesztőbizottság tagjai: Kiss-Rigó László szeged- csanádi megyéspüspök, Ladocsi Gáspár püspök, Gaál Endre nagyprépost, Peter Blaho rektor, Cséfalvay Pál kanonok, Németh László rektor, Herdics György apát, Szakái László esperes, Horváth Károly plébános, Beke Margit elnöknő, Esztó Péterné könyvtáros, Szelestei Nagy László dékán, Ivan Chalupecky professzor, Käfer István professzor, Hegedűs András igazgató, Czékli Béla igazgató. Kiadója az esztergomi Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ megbízásából a Glória kiadó. A 21. században újrainduló 19. század végi folyóirat fővédnöke, Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, aki bevezetőjében hangsúlyozza: „Visszatekintve erre a régi örökségre, a legrangosabb és legértékesebb részének éppen az az időszak tűnik, amikor a Magyar Sión tudományos folyóiratként működött. Ezért Knauz Nándornak, Fraknói Vilmosnak és 125