Muzslai Zsitva Ágnes: Az esztergomi sajtó története a kezdetektől napjainkig 1828-2011. A város története a helyi sajtó tükrében - Városunk, múltunk 3. (2016)

társaiknak kezdeti szándékához kívánunk visszatérni, akik az itt folyó tudományos kutatásoknak teremtet­tek fórumot ezzel az időszaki kiadvánnyal. [...] Ebben a szellemben indul tehát újra a folyóirat, amely teret ad a történeti tudományoknak, a művészettörténet­nek, a teológiának, a filozófiának, az egyházjognak, egyszóval a Hittudományi Főiskolán képviselt diszcip­línáknak. Ugyanakkor méltó fórumot kíván nyújtani a keresztény pedagógiának és a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán oktatott, valamint a Szent Adalbert Közép-Európa Kutatócsoport kereté­ben művelt tudományoknak is." A Magyar Sión Új folyama induló számában olvas­hatunk a Magyar Sión című folyóirat történetéről He­gedűs Andrástól, valamint Beke Margit tanulmányát Magyarország rövid egyháztörténete 1945-2005 kö­zött címmel. A kötetben szerepel többek között Né­meth Lászó: Mindszenty József és a Santo Stefano Rotondo (1949-1975) című tanulmánya a bíboros római címtemplomának történetéről, a Szent István Ház felépítéséről. A Magyar Sión Új folyama a kor­szerű kommunikációs eszközöknek köszönhetően az interneten is olvasható (http://epa.oszk.hu/html/vgi/ kardexlap.phtml?id = 1397). így eljutottunk oda, hogy az esztergomi katolikus sajtó már online multimédiás lehetőségekkel is rendelkezik. Felhasznált irodalom: Diós István szerk.: Magyar katolikus lexikon. 1-15. köt. Budapest, 1993-2014, Szent István Társulat. Dóka Klára: Az esztergomi főegyházmegye topográfiája a statisztika tükrében. In Limes, 2001. 1-2. sz. 157-174. p. 126

Next

/
Thumbnails
Contents