Az esztergomi főkáptalan gondjaira bízott ájtatos alapítványok, s azok kezelési módozatának ismertetése (1870)
Ezen elvből kifolyólag elkerülhetlen szükségesség gyanánt merült fel a kezelésnek olyatén módosítása, hogy az a kimondott elvnek sikeres keresztülvitelére biztos eszközül szolgáljon. Legalkalmasabbnak ismertetett erre az ösz- pontositott kezelési rendszer, vagyis az összes alapítványi vagyonnak egy közpénztárban leendő egyesítése egy káptalani főgondnok kezelése alatt. Lehetetlen volt ugyanis fel nem ismerni a korábbi kezelési rendszernek hiányait, melyben ahány alap, ugyanannyi pénztár és egymástól független gondnok létezett. E rendszer a mint nem biztosíthatta az alapitványosokat arról, hogy a számukra alapitott tőkék soha el nem vesznek, s a kamatokat minden körülmény között pontosan kézhez kapják, — úgy a kezelésben különösen többnemü nehézséggel volt összekötve, midőn például majd minden kölcsönadásnál, hogy a kölcsönösszeg kikerüljön, nemcsak ugyanazon alap különféle czimeihez, de sőt külömböző pénztárakhoz kellett fordulni, s ekkép a kölcsönkért összeget kiegészíteni; a minek természetes következménye volt, hogy a kölcsönvevő egy kölcsönösszegre nézve több hitelezővel állván szemközt, midőn a tőke vagy hátralékos kamatok megtérítéséről volt szó, az okiratokat több — sokszor nem is egy helyben lakó — kezelőnél kellett megtekinteni, s a leszámítolandó összeget ahány pénztár — annyi naplóból és számadásból lehetett csak kiismerni. A mit tehát a kölcsönös biztosítási elv mint szükségest sürgetett, ugyanaz a kezelés egyszerüsitésének szempontjából is kívánatosnak mutatkozott. így jött létre az esztergomi fő káptalan gondozására bízott valamennyi alapitványoknak közpénztára, melyben az összes alapítványi vagyon készpénzben, államvagy értékpapírokban és magánkötelezvényekben öszpon-
