Az esztergomi főkáptalan gondjaira bízott ájtatos alapítványok, s azok kezelési módozatának ismertetése (1870)

mételt tanácskozásainak tárgyául vevén, nem késett koron- kiat lmladék nélkül létesíteni az üdvös reformokat, melyeket változott idó'viszonyok és körülmények követeltek s el- odázhatlanul sürgettek.

Nem tartozhatik feladatunkhoz jelen ismertetés keretébe foglalni mindazon üdvös intézkedéseket, melyeket a főkáptalan a czélirányos kezelésben időszakonkint létesített; itt csak azon gyökeres reformra irányozzuk a figyelmet, mely az 1858-ban végbement főpásztori látogatás alkalmával egyházmegyei szabályzat erejére emeltetvén a mostani kezelésnek alapul szolgál, s melynek az alapítványi ügy jelen virágzó állapotát köszöni.

\

I.

Az uj kezelési módozat alapvonalai.

Azon gyakori, mind a jámbor alapítók szándokát részben meghiúsító, mind az alapítványok élvezetére jogosultak érdekeit sértő tapasztalatok után, hogy az alapítványi tőkék kamatjai nem mindig folytak be rendesen az illető pénztárakba; sőt mostoha körülmények, — de főleg hitelviszonyaink rendezetlen voltánál fogva maguk az egyes tőkék is nem egyizben veszélyeztettek a gyakran roszlelkü köl- csönélvezőknél: hogy ezen bajok megorvosoltassanak és jövőre elhárittassanak, a jövőbeni kölcsönadásoknál szigoruau megkívántaié hitelbiztosíték tüzetes meghatározása mellett kimondatott az alapítványok solidaritásának — egyetemlegességének elve oly módon, hogy egyért mindnyája és mindnyájáért mindegyik alapítvány kezeskedjék, és pedig nemcsak az egyes tőkék biztosságára és a kezelési költségek fedezésére nézve, hanem tekintettel arra is, hogy az alapítványt élvezők a számukra alapított tőkék után járó kamatokat mindig rendes időben pontosan megkapják.