Walter Gyula: Az esztergomi főegyházmegye nyugdíj-ügye (1903)

7

Belátták azonban másrészt azt is, hogy egyházmegyéiktől méltányosan magasabb illetményeket nem kívánhatnak.

Ezek a körülmények érlelték meg az utóbbi évtizedek alatt az egyházi férfiak azon törekvéseit, a melyek a hivatalviselés és nyugalom idejének jövedelmei között mutatkozó aránytalanság ki- egyenlítését és az öregség, vagy betegség kétszeresen érzett nélkülözéseinek enyhítését, nyomasztó gondjainak könnyítését czélozták.

Hogy óhajaik megvalósulását biztosabban remélhessék, önként ajánlották meg az adózás terheinek viselését.

A fó'pásztorok nem zárkóztak el ezen törekvések elől. Sőt inkább. Méltányolván azok jogosultságát, nagylelkű áldozatokat hoztak a siker előmozdítása érdekében.

Egymásután léptek életbe az egyházmegyei nyugdíjintézetek.

A veszprémi egyházmegye volt az első, a mely már 1843-ban szervezte a sz. Domonkosról nevezett nyugdíjintézetet.

A kassai egyházmegye 1868-ban foglalkozott egy korszerű nyugdíjintézet létesítésével. Nemsokára a szepesi egyházmegye követte a példát, midőn az új intézményt 1872-ben meghonosította. Ugyanezen évben lépett a nyugdíjintézmény életbe a szombathelyi egyházmegyében. Néhány évvel később — 1875-ben — Zágrábban, 1876-ban Váczott.