Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium Évkönyve - az 1991-92. tanév (1992)

29 Tanórán kívüli élet Könyvtár „A nagy gyönyörűségek a szép művek szemléletéből származnak” - mondta Demokritosz. S hol találkozunk a leggyakrabban szép művekkel? A könyvtárban. Iskolánk hatalmas, sok ezer könyvet tartalmazó könyvtárának csendjében lehet órákra készülni, tanulni, kutatni és szórakozni egyaránt. Az ötvenes, hatvanas években, az akkori szokásoknak megfelelően iskolánkban két könyvtár működött, egy tanári és egy diákkönyvtár, a tanári könyvtárat Orbán Ferenc, a diákkönyvtárat dr. Sebő Jánosné vezette. 1974-ben kezdtük meg a két könyvtár összevonását, s tettük mindenki számára használhatóvá a teljes állományt. A könyvtárat a (Duna-parti épület) dísztermébe helyeztük el, részben beépített szekrényekbe, részben szabadpolcra került az állo­mány. A könyvtár naponta volt nyitva 2-3 órára. Könyvtárunk működésében jelentős változást hozott az új épületbe költözés. Tágas, önálló könyvtárteremben került elhelyezésre iskolánk könyvanyaga, folyói­rat-állománya. A teljes állomány szabadpolcos elrendezésben áll az olvasók rendel­kezésére. Az állomány gyarapításánál igyekeztünk figyelembe venni a tantervi kö­vetelményeket, segítséget nyújtani a tanulóknak a tanórai és tanórán kívüli (tanul­mányi versenydolgozatok, tanulmányok, pályamunkák, műveltségi versenyek) munkájukhoz. A könyvtárban jelenleg nemcsak kölcsönzés, hanem helyben olvasás is van. A könyvtár mérete és berendezése olyan, hogy tanórák tartására is lehetőséget ad. A könyvtár jelenleg a tanítási napokon naponta 8 órát van folyamatosan nyitva. Diákönkormányzat Jelentős újítás volt az év elején megtartott Diákfórum, melyen jó és hasznos öt­leteket vetettek fel a résztvevők, és később az ötletek közül sok meg is valósult, gondolok itt a Diákkirály- és a Miss Dobó-választásra, a Diákönkormányzat újszerű felállására és működésére. Itt persze néhány szót kell ejteni az 1991-es Süttő-táborról, melyen az éjszakába nyúló beszélgetések során alakult ki a 91/92-es tanév Diákönkormányzati munkájá­nak fő irányvonala: több kezdeményezés lehetővé tétele, ugyanakkor az eredmé­nyek fokozott követelése és nagyobb lehetőség átruházása azokra, akik valamit, va­laminek a megkezdését, elkészítését, szervezését elvállalták. Még ősszel megalakult a Diákönkormányzat, amely elfogadta saját működési szabályzatát és aktívan részt vett az új házirend megfogalmazásában, továbbá ki­osztásra kerültek a feladatok is, névre és osztályra lebontva. Elkezdődött a Diákkirály-választás szervezése, amely februárban önfeledt kam­pányba torkollt, majd a Diákönkormányzat által rendezett és jól sikerült Farsangi bálon meg is koronázták a diákság választottját, Kátai Gábort. Az iskola történetének tudomásunk szerint első diákkirálya jól szervezte meg a Dobó-napot, melynek rendezési jogát a koronával együtt nyerte el. Sikerült példát mutatni az elkövetkezendő évekre is. Sok huzavona után sikerült lebonyolítani a Miss Dobó-választást is. A tapaszta­latok figyelembevételét ajánljuk azoknak, akik jövőre e műsorszám megrendezését vállalják. Ajelöltek közül a jó megjelenése, beszédkéssége, intelligenciája és hu­morérzéke alapján idén Csékei Melinda nyerte el a zsűri tetszését. Csurgai Márta nagy vehemenciával vetette bele magát a Doboló szerkesztésébe.

Next

/
Thumbnails
Contents