Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz kápolna - Magyar Műemlékek (1955)

32. A Hartmann-féle alaprajzon úgy tűnik, hogy a Demeter érsektől 1384-ben alapított Corpus Christi kápolna (Okmányok Tára 1871. 88. 1.) a Bakócz kápolna keleti faláig nyúlt. Mathes (p. 41.) azonban megjegyzi, hogy a Corpus Christi kápolna és a Bakócz kápolna között „reperta quidem sunt diversa fundamenta.” Hartmann rajza itt feltétlenül elnagyolt, a két kápolna között okvetlenül kellett bizonyos távolságnak lenni, hiszen a Bakócz kápolna keleti falán ablaknyílás volt.

33. Az alapozás sziklakemény vakolatából egy darabkát a helyi régiség-gyűjteményben helyeztek el. Mathes: „Paradigmata coementi saxei illius, ex quo fundamenta capellae hujus constabant in specie verő pars, ubi supramemoratus lapis fundamentális jacuit, in collectione reliquarum raritatum hie loci deposita habentur.” (p. 60.)

34. Mathes: „Insigne huic simile (ti. Szathmáryéhoz) jam in diruitione Capellae muro insertum repertum est, etcum lapis ille, cui pars scuti gentilitii cum vocibus: Cancellarius Regis incisa erant, postem fenestrae rotundae supra Chorum effecerit, iterum muro impositus est.” (p. 57.).

Szathmáry 1504-től titkos kancellár, 1521 -tői fő-és titkos kancellár volt (Szilágyi id. m. 47, 50. 1.).

35. Széless (föl. 37.) még a falak egy tizedére terjedő márvány-incrustációt is említ, de leírása nem világos. (Antiqua fűit loco magna capacitate amplissima, marmore obducta operibus mosaicis interstincta, ut adhuc pars muri forte decima hodiedum ostentat.)

36. A bronzkupoláról a következő források szólnak: 1527 Ursinus Velius, 1536 Oláh Miklós, 1542 Christoph Carlowitz, 1663 Evlia Cselebi, 1702. Timon Sámuel, 1718 Bonbardi Mihály, 1730 Bél Mátyás, 1750 Piker János, 1759 és 1763 Széless György, 1786 és 1792 Katona István, 1786 Korabinszky János Mátyás, 1788 Canonica Visitatio, 1796 Vályi András, 1820 Baranyay Ferenc, 1824 Mathes János.

37. Az „Informatio” a gerincívek anyagát nem jelöli meg, de a súly-jelzésből, az egyéb szerkezeti részekből, továbbá a restaurálási javaslatból következik, hogy fémből volt. A gerincívek nagy száma (24) és az ív-közök kicsisége (79 cm) is ezt bizonyítja.

38. Ólomlemezes fedele volt a székesfehérvári királyi bazilikának. 1483-ban Nagylucsei Orbán kincstartó Kassáról hozatott ólmot Mátyás király számlájára „pro precio plumbi ad tecturam ecclesie Albensis.” (Csánki D.: Oklevelek a Hunyadiak korából. Tört. Tár. U. F. III. 1902. 357. 1.)

39. Bonfini leírásából ítélve a budai Villa Marmorea feltehetőleg ezüstözött rézlapokkal volt fedve. („Argen- tatis villa regulis contecta.“ — Antonius de Bonfinis: Rerum Ungaricum Decades. Ed. J. Fogéi— B. Iványi—L. Juhász. IV. Budapest, 1941. p. 137.)

Hiteles adatokból tudjuk, hogy a krakkói Jagelló kápolna kupolájának külső burkolata tölgyfadeszka- alapra helyezett ezüstözött és aranyozott rézlemezekből készült. (Bochnak, A.: Kaplica Zygmuntowska. Krakowie, 1953.)

Ugyanezidőtájt Leonardus Fogelweder kereskedőnek Krakkóban bronzlapokkal fedett kőháza volt (1537. dec, 7. „domus olim Leonardi Fogelweder lapidea cupro tecta.” — Ptasnik, J. — Friedberg M.: Cracovia Artificum. 1501— 1550. Kraków, 1936— 1937. p. 345. Na 979.). Fogelweder — a nevéből ítélve — feltehetőleg abból a kereskedő családból származott, amelyik nagy szerepet játszott Budán Mátyás király és a Jagellók idejében.

Mind a Jagelló kápolna mind a Fogelweder-ház fedésére nyilvánvalóan Magyarországból szállították a rézlemezeket. (vö. 168. jegyzet). Adat van arra nézve is, hogy a tetőfedésére szánt rézlemezek Magyarországból kész állapotban kerültek külföldre. 1515-ben Thurzó György különféle rézszállítmányokat küldött Dan- zigba, közöttük „dachkupper centner 110” (Ptasnik—Friedberg op. cit. p. 117. N°. 310.).

40. Venturi A.: Storia deli’Arte Italiana. Vol. VIII/1. Milano, 1923. p. 402.

41. Az Angyali üdvözlet domborműről írja Wratislaw (1586): „Das Bild war von Marmorsteinen verschiedener Farben zusammengesetzet” (p. 16.). Nem világos azonban, hogy ezzel a megjegyzésével mit akart kifejezni. Talán csak elírás volt.

42. Mathes (p. 88. n. 11.) úgy véli, hogy a stallumok a székesegyházból valók, helyüket is megjelöli az alaprajzon „u” betűvel a szentélytől jobbra. De feltevése nem meggyőző, egyrészt, mert Széless György 1759-ben semmit sem tudott erről az átszállításról, másrészt pedig Christoph Carlowitz 1542-es feljegyzése szerint a székesegyháznak fából faragott, intarziás stallumai voltak: „ein schon tafelwerg von versetzter und vergulter tischler- arbeit in chor.” (Károlyi A.: A német birodalom nagy hadivállalata Magyarországon 1542. Századok.XIV. 1880. 628. 1.)

43. A külföldi szakirodalomban többször szó esett a Bakócz kápolna állítólagos bronz-rácsáról is. A Thieme- Becker-féle Künstler-Lexikon (Bd. XXXI. Leipzig, 1937. S. 90.) írja Sebald Singer nürnbergi festőről, hogy a krakkói Zsigmond kápolnához bronzrácsot tervezett „teilweise wahrscheinlich in Anlehnung an eine aus Esztergom herbeigeschaffte Zeichnung des Gitters der dortigen Kapelle Bakócz” A hivatkozás azonban téves, mert 1524-ben Severin Boner palotagróf, a krakkói királyi építkezések felügyelője, az esztergomi székes- egyház szentélyrácsát (qui sunt ante altare magnum in ecclesia Strigoniensi) rajzoltatta le. (Vivéky A.: Magyar- ország szerepe a lengyel renaissanceban. Arch. Ért. XXX. 1910. 7. 1.).

44. A kápolna építészeti elemzése során említett olasz renaissance épületek reprodukciói a következő kiadványokban találhatók: Burckhardt, ].: Geschichte der Renaissance in Italien. VII. Aufl. Esslingen, 1924. (I. kiadás Stuttgart, 1867.); Laspéyres, P.: Die Kirchen der Renaissance in Mittel-Italien. Berlin-Stuttgart, 1882.; Schütz, A.: Die Renaissance in Italien. Hamburg, 1893. I.—IV.; Stegmann, C.—Geymüller, H.: Die Architectur der Renaissance in Toscana. I—X. Bd. München, 1885—1908.; Durm, J.: Die Baukunst der Renaissance in Italien. Leipzig, 1914.; Baum, ].: Baukunst und dekorative Plastik der Frührenaissance in Italien. Stuttgart, 1920.; Venturi, A.: Storia dell’Arte Italiana. Vol. VIII/1. Milano, 1923.; Vol. VIII/2. Milano, 1924.; Vol. XI/1. Milano, 1938.; Willich, H.—Zucker, P.: Die Baukunst der Renaissance in Italien. Wildpark-Potsdam, s. a. (1914—1930.) — Handbuch der Kunstwissenschaft.; Ferrari, G.: II legno e la mobilia nell’arte italiana. Milano, s. a.

50