Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz kápolna - Magyar Műemlékek (1955)
talta és kijelentette, hogy „Athen város kivételével sehol sem látott olyan tiszta márványművet, mint ezen”. Széless hasonlóképpen a márvány szépségét (ex materia preciosissima et pulcherrima) és a faragványok finomságát (labor tam delicatus) emeli ki (föl. 15., 25.). Az oltár figurális részeit a török megcsonkította. Széless idejében (föl. 24—25.) hiányzott a donátornak a jobboldali pilaszterre kifaragott térdelő alakjáról (2. kép) a fej, továbbá a címertartó kutyák fejei, Mária arcán pedig — az Angyali üdvözlet domborművén41 (107. kép) — megsérült az orr és a száj. Ezeket, valamint az egyéb figurális részeket nyilván a XIX. század elején kiegészítették. Az oltár fülkéiben egykor szobrok állottak: a középső nagy fülkében Mária (Vasari), a két oldalfülkében egy-egy női szent (Velius). Ezek nyom nélkül elpusztultak. Úgyszintén eltűnt a donátor emlékét hirdető jáspisból, éspedig feltehetőleg sárga jáspisból faragott feliratos emléktábla (Carlowitz), amely az oltáron, talán a középső szobor talapzatára helyezve, külön színfoltként jelent meg az együttesben. Fennmaradt ellenben az oltár eredeti lépcső- zete (Széless föl. 15. — 61, 63. kép) és ezen a vörösmárványból faragott mensa (Széless föl. 16., 24. — 89. kép), előlapján kerek renaissance medaillonban IHS betűk gótikus minusculák- kal, csupán a keresztet véste le róla a török (Széless föl. 24; Mathes p. 56.). Az oltártól jobbra, az epistola oldalán kicsi félköríves fülke (93. kép) mélyed a falba, nyilván az ámpolnák számára. Az oltár előtt lehetett elhelyezve Bakócz sírkőlapja, hasonlóképpen, mint ahogy Szathmáry György érseké a székesegyház főoltára előtt (Lubenau S. 75.; Toldalaghy p. 69—-70.). Ezt a feltevésünket az 1756-os kriptabontás leletei is igazolják (v.ö. 17. jegyzet). Bakócz sírkövéről egyébként közvetlen forrásunk nincsen, csak néhány késői, rövid és pontatlan megjegyzés szól róla. Schweigger 1577-ben két papi sírkövet látott a kápolnában, de feliratukat nem tudta elolvasni. Ortelius (1603) pedig úgy ír a kápolnáról, mint amelyikben „darinnen ein Bischoff begraben ligt”. A kápolna déli fülkéjét hatszemélyes stallumsor (95. kép) foglalja el (Széless föl. 35.), ez is egykorú a kápolnával42, csupán mellvédje látszik későbbinek. A stallumsor hátfalát cannelurás pilaszterek (94. kép) tagolják, megismételve a kápolna felépítésének alapmotívumát. A pilaszter-közöket egyszerűen kereteit, sima, díszítetlen, négyszögletes mezők töltik ki. Felettük gazdagon profilált, de hasonlóan díszítetlen párkányzat húzódik végig. Az üléseket voluta-alakú, simára csiszolt karfák választják el egymástól (40., 59. kép). A kápolna nyugati oldalát (73., 74. kép) két egyforma, kagylós lunetta-oromzattal lezárt ajtó tagolja, felettük a középen pedig, az ajtók vonalát megismételve, a kórus félköríves ablaka nyílik, angyalfejes konzolra ráépítve. A két ajtó és a kórusablak elhelyezése hármas ritmus szerint szigorú háromszögbe zárul. A jobboldali ajtó bevezet a kápolnába, a másik vakajtó, rozettás díszű márvány ajtószárnyakkal. A sekrestye-ajtónak Széless idejében még megvoltak a vörösfenyőből faragott ajtószárnyai, melyeket nyolc mezőben elosztva nagy rozetták ékesítettek (Széless föl. 38.). A kápolna egykori gazdag felszereléséből négy hatalmas érckandeláber vészelte át a török időket. Ezeket már Jezerniczky megemlíti az 1701-es canonica visitatio-jában. Később Széless (föl. 21.) nagy csodálattal emlékezik meg róluk: „quatuor candelabra aenea ingentia sunt a primaeva fundatione in tanta temporum varietate illaesa.” A nagy méreteknek megfelelő volt a súlyuk. Egy-egy kandeláber 70 fontot, azaz 39,20 kg-ot nyomott. A sok viszontagság között nyilván azért maradhattak meg, mert a török is fel tudta használni liturgikus célokra a mecsetté alakított kápolnában, ugyanúgy, mint Mátyás király budai kandelábereit a konstantinápolyi Aja Sophiában. A kápolna kandelábereiről még Mathes (1827) is tud (p. 42.), sőt még az 1852-es canonica visitatio és az 1856-os „Memoria” is, de azóta nyomuk veszett.43 A kápolnához a nyugati oldalon a sekrestye csatlakozott (Széless föl. 39.). Ennek a belső kiképzése már egyszerűbb volt. A téglány-alapú helyiséget (47. kép) boltozat fedte, ennek kőből faragott zárókövét Bakócz címere díszítette (insigne Bakacsianum in supremo 27
