Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz kápolna - Magyar Műemlékek (1955)
ban mindannyiszor visszautasította kérésüket és hangsúlyozta, hogy a múlt eme drága és egyetlen maradványának (pretiosam illám Metropolitanae Ecclesiae nostram geminam et unicam quasi et ultimam ejusdem reliquiam; unicam quasi particulam Ecclesiae Metropolitanae) az esztergomi káptalan joghatóságában kell maradnia. A kápolna tehát eszmeileg és jogilag az esztergomi káptalanhoz tartozott és az is viselte gondját. De ennek aránylag kevés gyakorlati hatása volt a kápolna életére, hiszen a káptalan Nagyszombatban székelt. A török kiűzése után ugyanis sem az esztergomi érsek, sem az esztergomi káptalan nem térhetett vissza ősi székhelyére. A várat a császári katonaság tartotta megszállva közel egy századon át. így lett Bakócz bíboros fényes márvány kápolnájából „Garnisons Capelle”, mint ahogy az egyik térképen (1765—67) olvashatjuk (26. kép). Igen döntő volt a kápolna életére nézve az is, hogy aXVIII. század elején, — mindenesetre 1696, azaz Esterházy könyvének megjelenése után, — legkésőbb 1718-ban, régi, bizantinikus Mária kép került a kápolna oltárára, mely odavonzotta a környék egész lakosságát és csakhamar fogadalmi ajándékok tömegét aggatták falaira (Széless föl. 5/a). A várbeli katonaság is nagyon megszerette a kápolnát, főpártfogói éppen a várparancsnokok voltak: Georg Maximilian Schuchknecht (1719—1732), akit érdemeiért ide is temettek és Erőss Ádám (1732—1761), akiaMária képre ezüst borítást csináltatott. Rajtuk kívül még számosán adakoztak a kápolna felszerelésére, kiváltképpen a várbeli katonák és azok feleségei, mint ezt az 1718—1728-as leltár tanúsítja. Esztergom visszafoglalásától, azaz a XVII. század végétől kezdve és főként a XVIII. század folyamán az írók figyelme is újból ráterelődött a Bakócz kápolnára. Elsőnek Esterházy Pál nádor írt róla (1696), majd sorra említik a különféle topográfiai munkák szerzői: 1702-ben Timon Sámuel, 1712-ben Szerdahelyi Gábor, 1718-ban Bonbardi Mihály, 1721-ben Ruman Zsigmond, 1730 táján pedig Bél Mátyás, a kiváló történész-geográfus, aki mint „stupendo artificio” készül-t művet méltatja. A történetírók Bakócz Tamás személyével kapcsolatban szólnak a kápolnáról, így Tolvay Imre (1729) és Schmitth Miklós(1752, 1758, 1768). 1736-ban pedig Richard Pococke angol utazó ír róla nagy elismeréssel. A művészettörténeti érdeklődés is felébredt. 1759-ben Széless György, a kápolna beneficiátus papja hatalmas munkát írt a székesegyház maradványairól. Ebben a Bakócz kápolnát igen részletesen méltatja. Széless tudósítása nyomán kirajzolódik a kápolna XVIII. századi állapota. Ekkor már, mivel a régi székesegyház rombadőlt, mint önálló épület bontakozott ki. Külsejét gyors javításokkal nagyjából rendbehozták. Szükségtetővel fedték be és rája bádogkeresztet állítottak. A székesegyház egykori déli hajója felé nyíló ívezetét téglával befalazták és az új falon ablakot és kisebb négyszögletes ajtót nyitottak (föl. 3.). Ebben az állapotában látjuk Johann Andreas Krey hadimérnök 1756-os rajzán (16. kép). Utóbb még a bejárat elé nyolcszögletű előcsarnokot építettek (17. kép). Összetört ablakait üvegtányérokkal (orbiculis) Széless csináltatta meg (föl. 28.). Viharvert külsejéhez illett, hogy tetőzetén az ott fészkelő varjak és csókák gyüléseztek (föl. 2.), a falrepedésekben pedig görények tanyáztak (föl. 3.). Nagyobb gondot fordítottak a belsejére, amelynek az új berendezéssel barokkos ízt adtak. Az oltár középfülkéjében eleinte fafeszület állott (1701. Jezerniczky), később 1718 táján, a czensto- chowai típushoz közelálló régi Mária kép került oda, majd a fából készült, fehérre festett tabernakulum, az oldalfülkékbe pedig Szt. István és Sz. Adalbert alabástrom szobrai (föl. 20—21.). A főoltártól jobbra kis oltárt állítottak Xavéri Sz. Ferencnek, de inkább a kápolna kárára, semmint díszére, — mint Széless bosszúsan megjegyzi (föl. 34.). A főoltártól balra volt elhelyezve — valószínűleg a kapunyílás pillérén — Schuchknecht várparancsnoknak (fi732) hadi trófeákkal és címerével ékes vörösmárvány sírköve24 (Széless föl. 5—6.; Mathes p. 42—43.). Szenteltvíztartót (1701. canonica visitatio), keresztelő kutat (1732. canonica visitatio) és szószéket (Széless föl. 5.) is állítottak a kápolnába. Orgona is volt a kóruson (1729). Ugyancsak a XVIII. század folyamán a nyugati oldal vakablakába töviskoronás szívet ábrázoló 14
