Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)
1948 nyarán a leányképző is állami kezelésbe került. A tankerületi főigazgató Rosta József tanítóképző intézeti tanárt bízta meg az intézet vezetésével, aki ugyanakkor a fiúképzőt is vezette. A régi tanári karból két személy maradt állomáshelyén. 1949 nyarán úgy tűnt, hogy a leányképző kiüti idősebb testvérét, a fiúképzőt, mert az előző intézménybe 70 fiatal kérte felvételét, míg a fiúk közül mindössze húszán. A leányok „felfutásának” oka lehet az is, hogy tartották magukat az olyan hírek, melyek szerint a tanítónőképző óvónőképzővé alakul át. Az igazgató valóban élt ilyen javaslattal a főhatóság előtt, de nem került meghallgatásra. Tett viszont olyan javaslatot is - 1949 nyarán -, hogy a leány- és a fiúképzőt költöztessék egy épületbe (a fiúkhoz), de azért maradjon két külön intézet. A megfelelő elkülönítésre tervet is dolgozott ki. E felterjesztésből azonban több lett, mint amit remélt. Megkapta az engedélyt ahhoz, hogy a lányokat Vízivárosból a fiúképző épületébe költöztesse, de azon intézkedést is, mely a két intézményt szervezetileg is egyesíti. 1949 őszén megszűnt tehát a városban a két tanítóképző, így az idősebb fiú és a fiatalabb leányintézmény története ettől kezdve ugyanaz. 8. S'í. MELLÉKLET 150 év a hazai nevelésügy szolgálatában (Megemlékezés 1992. április 30-án) Akik a’ nevelésügy történetét ismerik, tudják, hogy hazánkban a XVIII. század végéig alig beszélhetünk népiskoláról és tanítóképzésről. A tanulni vágyó fiatalokat az ími-olvasni tudó egyházi személyek vagy a földesúr alkalmazottai tanították meg a betűvetésre, az olvasás alapjaira. A század végén megjelent Rátió Educationis írta elő, hogy minden tankerületben létesüljön legalább egy négyosztályos elemi iskola. Ezek negyedik osztályában képezték a tanítókat. Ezen kezdetleges tanítóképzőket nevezték akkor preparand iáknak, az ott tanuló fiúkat prepáknak, a pályán később megjelenő lányokat pedig preparináknak. A XIX. század elején már egyre élesebben fogalmazódik meg az önálló tanítóképzés szükségessége. Ekkor - 1842. november 3-án - nyitotta meg kapuit városunkban az első tanítóképző vagy ahogyan akkor nevezték, mesterképző intézet. Első igazgatója Jaross Vince. Feladatul kapta olyan fiúk képzését, akik az iskola elvégzése után rendelkeznek mindazon ismeretekkel, melyeknek birtokában a gondjaikra bízott gyermekeket képesek megtanítani a kor által megkövetelt alapismeretekre, továbbá a falvak lakosságának segítségére tudnak lenni ügyes-bajos dolgai intézésében. A szabadságharc és polgári forradalom leverése után az osztrák önkényuralom bezárja, csak 1856. október 14-én engedélyezi újbóli működését. A képzési idő többször változott, 1923-ban emelték öt esztendőre. Az 1983/94. tanév óra rendelkezik önálló gyakorlóiskolával. Már a feledés homályába ment, hogy több mint 80 évig nem rendelkezett állandó épülettel, előfordult, hogy magánházakban folyt a tanítás. 1928-ban kezdték építeni a mai is birtokban lévő épületet, melyben 1929 ősze óta folyik a tanítás. Tíz év múlva kollégiumi résszel is bővült az épület. 1942-ben bensőséges, az egész ifjúságot és nevelői kart megmozgató ünnepség keretében emlékeztek meg az intézet egy évszázados jubileumáról, melynek lelkes szervezője Bartal Alajos igazgató volt. 46
