Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)

Gyakoriak voltak a környékre és az ország távolabbi vidékeire az osztálykirándulások. Ezekről általában dolgozatok születtek. Említésre méltó egy - 1938. május 6-i - budapesti kirándulásról készült tanulói beszámoló. Ebből megtudjuk, hogy az akkori IV. osztály tanulói - Nemzetközi Vásár megtekintése után - a televízió működési elvével ismerkedtek. A dolgozat készítője részletesen leírja e technikai csoda működési elvét, melyet bemutattak előttük.

Kezdettől fogva vallotta az intézet, hogy a tanítónak népművelő munkát is kell végeznie, kultúrmissziót kell betöltenie. Eleinte zártkörű, majd meghívott közönség előtt gyakran adtak elő tanáraik által írott színdarabokat. Gyakran szerepelt énekkaruk is. Az uralkodó nevelési elvet céltudatosság, de sok vonatkozásban egyoldalú nevelésközpontúság jellemezte.

A vallás, a hazafias nevelés mellett fontos szerepet szántak a hivatásra nevelésnek. „Szakképzéssel nemcsak a IV-V. osztályban, hanem az összes osztályokban foglalkozunk. Az alapvető ismereteket, amelyek az elemi iskolának is anyagát teszik, módszeres foglalkozásban úgy nyújtjuk, amint majd nekik egykor az elemi iskolában nyújtaniok kell.” (Az 1941/42. tanév évkönyvéből.)

A gyakorlati képzéssel kapcsolatos módszertani ismeretek elsajátítása mellett nagy súlyt helyeztek arra, hogy ajelöltek megismerjék a gyermekeket. Ezt a munkát az 1924-ben alakult gyakorlóiskolán kívül már az óvodások között megkezdték, ami arra enged következtetni, hogy felismerték a két gyermekintézmény közti átmenet gondjait, melyek nagyban kiküszöbölhetőnek véltek azzal, hogy megismertették a jelölteket az óvodáskorú gyermek lelkivilágával is. Az évekig tartó hospitálás után a IV. és V. osztályban végezték tanítási gyakorlatukat.

Talán az „új idők szele” is érződik, egy 1946-ban készült feljegyzésben, tervezetben is. Ebben ilyesmit olvashatunk: „a néptanítónak a népet kell megismernie, meg kell szüntetnünk a falutól való irtózást, szervezetten kel! az ifjú tanítónemzedékkel megismertetni a falusi ember életét." A tervezet készítője szerint a III. évesek nyaranként 4-6 hetet tölthetné- ..w„ ,anári vezetéssel falun. így ismerhetnék meg a nép szokásait, hagyományait, művészetét, melyet a később gyümölcsöztetni tudnának. „Meggyőződésünk, hogy csak a helyszíni tanulmányozás, közvetlen szemlélet és tapasztalat útján lehet alapos, maradandó, gyakorlatilag is felhasználható ismeretek birtokába jutni.” E gyakorlatok nélkül „a tanítónak nem adnék állást” - olvashatjuk a határozott állásfoglalást.

Az 1938-ban megjelent líceumi törvény nagy lehetőséget nyitott a hazai tanítóképzés előtt, mert előírta, hogy az érettségi után helyben - ugyanazon környezetben - kétéves akadémia keretében készüljenek fel a növendékek pályájukra. A háborús események miatt azonban e rendszer kiépítésére nem kerülhetett sor. A líceumi osztályok megindultak, a ráépülő kétéves akadémia azonban nem szerveződött meg.

Nádler István igazgató 1943. február 1-jén nyugdíjba vonult, utódja Plavits M. Fremióta lett. A háborús események az iskolát is sújtották. 1945. április 9-én megindult ugyan a tanítás, de a volt tanítványok közül közel százan a tanév végéig sem jelentkeztek. (Közülük sokan Csehszlovákiában rekedtek, a következő években is csak 9-en jötték vissza.)

Az 1946/47. tanévtől került az élet a régebbi kerékvágásba. A tanulók összetételén már látszik az új idők szele, megjelentek köztük szép számmal az ipari munkások, főleg a bányászok, általában a különböző „segédszemélyzet” kategóriájába sorolt szülők gyermekei, közülük többen a városban működő népi kollégium segítségével kezdhették meg a tanulmányaikat.

45