Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)

tát határozta meg. Az ifjúság nevelésében viszont abban az időben jelentős szerepet játszottak a különböző vallásfelekezetek, különösen a Római Katolikus Egyház. A jogszabály megjelenése ösztönzést adott az ilyen irányú tevékenységüknek is. Mivel az iskolák mellett óvodák is voltak a katolikus egyház kezében, ezért napirendre került ezek fejlesztése, ezzel egy időben óvónők képzése. Az ügyet előmozdítandó, Va- szary Kolos esztergomi érsek elhatározta, hogy elsősorban az akkori esztergomi főegyházmegyei óvodák óvónőkkel való ellátása érdekében kisdedóvónőképző intézetet alapít. Helyéül az esztergomi Szent Anna zárdát jelölte meg, ahol már 1872 óta működött a Simor János érsek által létrehozott kétcsoportos óvoda.

Az érsek elhatározásának megfelelően 1892-ben 44 nyilvános és 14 magántanulóval megnyitotta kapuit a város új oktatási intézménye. A kultuszminiszter, előzetes hozzájárulásával az érsek Számord Ignác lelkészt bízta meg az iskola vezetésével. Számord - ezt megelőzően - hosszú éveken át tevékenykedett már a kisdedóvó társulatnál. (Ezért is esett rá a választás.) A mintaóvoda feladatait az óvónőképzővel egy épülettömbben levő, előbb már említett óvoda látta el. Intemátusa nem volt, a növendékek magánházaknál laktak, de az iskolában étkeztek.

Az első tanévben ideiglenes elhelyezést kapott az intézmény. 1893 őszére készült el az új, egyemeletes épület, mely kimondottan erre a célra épült. (Ez a mai Kiss János altábornagy u. 1. sz.) Ezt követően a kor színvonalának és szükségletének megfelelő szertárral látták el az intézetet. Fennállásának tizedik évfordulóján már 1200 kötetes könyvtárat is magáénak tudhatott.

Növendékei elsősorban az akkori főegyházmegye területéről érkeztek. Köztudott, hogy területének jelentősebb része a Dunától északra fekvő vidékre esett. Ebből adódik, hogy jelentős részük magyarul és szlovákul is beszélt, szlovák nemzetiségű volt, de sokan beszélték közülük a német nyelvet is. Természetes, hogy az oktatás nyelve magyar, de a működési szabályzat kimondotta, hogy azok, akik kívánják, szükségét érzik, az általuk választott nemzetiségi nyelvből is tehetnek vizsgát.

Ezt elsősorban azoknak ajánlották, akik az iskola elvégzése után nemzetiségek által lakott településen kívántak tevékenykedni (a népoktatási törvény után vagyunk!).

Az intézet fennállása első napjaitól igyekezett mindenben megfelelni a kor elvárásainak. Igazgatója - a tárgyi feltételek biztosítása mellett - nagy súlyt fektetett a szervezeti és tartalmi kérdésekre is. Az iskolarendszerű képzés mellett már 1894-től rendszeresen szerveztek tanfolyamokat az óvodákban, menedékházakban képesítés nélkül dolgozók számára.

Központi kérdés volt ajelöltek hivatásra való nevelése. Az 1894/95. tanév évkönyvében erről az alábbiakat olvashatjuk: „... nem lehet sikerrel működő óvónő, aki a kisdedet nem szereti ...a kisdedóvónak soha nem szabad a szeretetet szimulálnia ... a kisdedóvóban meg- kívántatik az alapos képzettség, tágas ismeretkör, lélektani belátás, hogy képes legyen a gyermekeknek az érdeklődését minden nemes irányban lekötni... aki hivatást érez, az szerezze meg magának a szükséges ismereteket, módszeres eljárást, ügyességet, mert e nélkül az óvodában nem boldogul.”

Lényegesnek tartották az óvodák és az óvónőképző kapcsolatát, ezért a növendékeket gyakran vitték tapasztalatcserére a város óvodáiba. Ugyanilyen fontosnak tekintették a végzett növendékekkel való kapcsolattartást, ezért a végzés után lehetővé tették számukra az intézet látogatását.

40