Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)
Megemlékezésünk a két április végi nappal nem fejeződött be. Volt diáktársaink helyeslésével november 14-én emléktáblát helyeztünk el annak az épületnek a homlokzatán, ahol 150 évvel ezelőtt megnyitotta kapuit a „Mesterképző Intézet”. Az ünnepi beszédet 45 fő jelenlétében Gábris József tartotta. Mindhárom tábla elkészítésében a Pannon Márvány Ipar Részvénytársaság süttői üzemigazgatósága volt segítségünkre. Ezen épületben indult 1842. XI. 3-án városunkban a tanítóképzés. A 150. évfordulón kegyelettel emlékeznek e napra az öregdiákok Kedves Ünneplők!* Kedves Barátaim! Másfél évszázaddal ezelőtt is azon a bizonyos novemberi napon fiatalok és felnőttek, talán az előbbiek szülei gyülekeztek ezen épület előtt. Minden bizonnyal kíváncsian, egyesek talán félve, mások dagadt mellel, büszkén lépték át a küszöböt. A különböző előképzettséggel rendelkező fiatalok számára új élet kezdetét jelentette a belépés pillanata. Hazánk különböző tájairól érkezők vállalták, hogy rövid tíz hónap alatt megszerzik azt a legszükségesebb tudományt, melynek birtokában a magyar vidék iskolamestereivé válhatnak. Az esztergomi mesterképző intézet abban a hősi korszakban született, amikor még kevés ilyen intézmény működött hazánkban, amely az iskola alapításának még a hősi korszakához tartozik. Megnyitása, működése része volt az akkor soknemzetiségű Magyarország népének kulturális felemelkedését szolgáló tevékeny folyamatnak. Létrejöttével új színfolt jelent meg az öreg város életében. Lehetséges, hogy lakói közül sokan fel sem fogták azon bizonyos november 3-a jelentőségét. Nem úgy azok, akik e tanodát létrehozták, működési helyéül ezt a szerény, még az akkori körülmények között is szegényes épületet - mely előtt most állunk - jelölték ki otthonául. Az iskolaalapítás körülményeit ismerjük. Vannak ismereteink az indulást követő évek, évtizedek eseményeiről, küzdelmeiről, eredményeiről. Tudjuk, hogy az elmúlt másfél évszázad iskolatörténete magán viseli nemzeti történelmünk szinte minden eseményének jegyeit. Tatán sajátos helyzetünk következménye, hogy hazánkban a tanítóságot az elmúlt időszakokban mindig áthatotta valamilyen jól értelmezett küldetéstudat. A mesterképző, majd a tanítóképző intézet minden korban arra is törekedett, hogy a szükséges tudományos ismeretek átadása mellett kialakítsa növendékeiben ezt a küldetés- és hivatástudatot. A fiatalokat pallérozó nevetők tették ezt minden bizonnyal anak a tudatában, hogy sem a gyermekkel, sem a felnőtte! való eredményes foglalkozáshoz nem * Elhangzott az emléktábla avatása alkalmából 28
