Esztergomi Érseki - Az Irgalmas Nővérek Leánylíceumának és Tanítóképző-Intézetének Évkönyve az 1942-43. iskolai évről (1943)

23 zatos világát. A női lélek természetszeretete. Kötelességünk a természet­tel szemben. Városunk határának flórája. A II. osztályban a gyakorlatokat 2 csoportban végeztük s az elméleti órákhoz kapcsolódtak. Állattipusokat boncoltak, mikroszkópi megfigye­léseket végeztek az alacsonyabbrendű állatokról és sejt-szövettani vizs­gálatokat. A téli madárvédelemhez etetőket és fészekodúkat készítettek. Tavaszi és téli kirándulásaik alkalmával a mezők és szántóföld állatvilá­gát tanulmányozták. Gondozták az aquáriumot és természetrajzi folyó­iratokból ismertettek biológiai cikkeket. A líceum III. osztályában a vegytani gyakorlatokat 2 csoportban az elméleti anyaghoz kapcsolódva végezték. Mindig házi készítésű eszközök­kel dolgoztunk, hogy megtanulják az eszközök készítését. 4. A fizikai gyakorlati órákat két csoportban tartottuk, egy-egy órán 16—17 növendék dolgozott. Ezeken az órákon igyekeztünk elmélyí­teni az elméleti órákon szerzett fizikai ismereteket azáltal, hogy az ép­pen tárgyalt anyag köréből választottuk ki a mérési gyakorlatokat, il­letve a népiskolában végezhető kísérleteket, amelyek nemcsak biztossá tették a leendő tanító fizikai ismereteit, hanem a kísérletezéshez szüksé­ges bátorságot és ügyességet is megszerezték általuk a növendékek. Ugyanezen célból segédkeztek a tanári kísérleteknél is, sőt ha azok a népiskolában is felhasználhatók voltak, irányítás mellett a tanulók vé­gezték el. Mivel a szemléltető eszközeink nagy részét a tanító maga készítheti el, ha egy kis fa- és fémmegmunkálási technikával rendelkezik, s leány­iskolák kézimunka tanterve nem tartalmaz ilyen tanulmányokra vonat­kozó előírást, azért a fizikai gyakorlatok néhány óráján igyekeztünk legalább annyi idevágó készséget megszereztetni a tanítónő jelöltekkel, amennyi szükséges ahhoz, hogy megkezdhesse majd kis szertárának fel­szerelését, illetve gyarapítását. Megkapták a fa- és fémanyag, szerszá­mok beszerzésére vonatkozó utasításokat is és felhívtuk a figyelmet azokra a hulladékokra, amelyeknek szertári mesterkedéseknél hasznát lehet venni (üvegtubus, elhasznált villanyégő, tükördarabok, stb.). A házilag készült eszközökkel végzett tanári és növendékkísérletek meg­győzték a tanítójelölteket a szertári munka nagy pedagógiai és gazdasági jelentőségéről, amint ennek érdeklődésükkel és szavaikkal számtalanszor tanújelét adták. Jövő hivatásuk érdekében segédkeztek a növendékek a használt esz­közök tisztogatásában s a szertár rendbetartásában is. A háztartástan és gazdaságtan tanításában évi munkánk célkitűzése az volt, hogy munkaszeretetre, szerénységre, háziasságra neveljük növen­dékeinket, hogy majd az élet iskolájában is megállják helyüket ott, ahová őket a Gondviselés mint édesanyákat, vagy mint háziasszonyokat állítja. Ezt a célkitűzést nem valósíthatja meg a csupán elméleti munka, gya­

Next

/
Thumbnails
Contents