Esztergomi Érseki - Az Irgalmas Nővérek Leánylíceumának és Tanítóképző-Intézetének Évkönyve az 1942-43. iskolai évről (1943)

24 korlatot is kíván. Ezt szolgálták a főző órák. Az elméleti órákon előkészí­tett egyszerű ebédeket csoportos beosztással hetenkint felváltva főzték növendékeink. A háziasszony egyik legszebb jellemvonásának, a jószívű­ségnek kialakítására minden alkalommal 2 óvódás kis gyermeket láttak vendégül. A főzési gyakorlatok mellett az időszerű kerti munkákat is végezték az intézet konyhakertjében. E munkálatoknál is a vezető tanár mellett egy növendék-csoportvezető is volt, ami az önálló munkát és a jobb áttekintést szolgálta. 6. Leánylevente kiképzés. A leányleventekoszorút megszerveztük a vá- íos leventeköteles korban levő önként jelentkező leányaiból. A jelentkezők száma 36. Vezetőjük Takács M. Christella nővér, aki hetenkint 2 órában foglalkoztatja őket a központ által kiadott foglalkoztatási terv alapján. Részt vettek az Országos Levente napon, ahol fegyelmezett felvonulásuk­kal elismerést érdemeltek ki. Június hó folyamán az intézet V. éves növen­dékei leányleventevezetőnő-kiképzésben részesültek és a letett vizsgálat alapján oklevelet nyertek leánylevente vezetésre. 7. Légoltalmi kiképzés. A növendékek légoltalmi kiképzése elméleti és gyakorlati útoi i történt. Elméleti órákon a vegytan, test- és egészségtan és testnevelés keretében megismerték a légi harcnem eszközeit és az azok ellen való védekezés módját. Elsősegélyt nyújtó gyakorlatokat is végeztek. Gya­korlatilag megszerveztük az intézetben a légoltalmi őrséget és a segédszol­gálatosokat. A légoltalmi helyre való levonulást többször gyakoroltattuk, hogy adott esetben ne legyen fennakadás. 4. Vetítettképes előadások. Az intézet vetítőgépet kapott ez évben sötétítő berendezéssel. Évek várakozása és mind égetőbb vágya nyert beteljesülést. Szemléltetésünk tö­kéletesítéséhez nagyban hozzájárult, amit örömmel aknáztunk ki, minden tárgy keretében. Vetítettünk földrajzi tájakat, emberfajtákat, test-egész- ségtani célzatú sejt-szövettani rajzokat, állattipusokat. A műalkotások is­mertetésének minden egyes tétele vetítéssel történt, vagy ezzel egészült ki a közvetlen szemléltetés mellett. A női kézimunka anyagának népművészeti részeit is így tettük szemléletessé, sőt még a sajátos öltéseket is közösen beszélhettük meg az eredeti darabok nagyított kivetítésével. Az önkép­zőkör természettudományi és művészeti szakosztálya a képzőművészeti elő­adásait és ismertetéseit is mindig vetített képek kísérték. 5. Kirándulások és látogatások. I. osztály: okt. S: Csurgó forrás. Április 14: Prímási sziget. Május 24: Garam. II. osztály: márc. 13: Gazdasági udvar. Márc. 27: Városi Aggok háza.

Next

/
Thumbnails
Contents