Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
ez a nagy jelentősége a quadriviumnak - tehát a tudományok második, felsőbb lépcsőjének - sorsát is hozzá kapcsolta. A muzsika tehát nem csupán - sőt egyáltalán nem - zene! A statikus jelenségek — a matematika s a geometria tárgyai - után a különböző mennyiségek arányba állításával foglalkozik. A régiek magának Püthagorasznak, az i. e. 580 és 500 közt Szamoszban élt nagy kozmológusnak, a matematika atyjának, a számmisztikus bölcselőnek tulajdonították a „musica” tudományának megteremtését. Filozófiája a számot tekinti a dolgok lényegének. A s%ám azonban a szenei hanggal mélységesen összefügg — eszméltet Püthagot rasz. * A húros hangszerek hangjának magassága a húrok hosszától függ. A %ene lényegét tehát s%ám viszony ok szabják meg — tanítja. Ugyanígy van ez az egész Mindenséggel; minden létező dolognak legbensőbb lényege: számviszony. A világegyetemet is számbeli törvényszerűségek építik fel s határozzák meg. A kozmosz középpontjában - tanítása szerint - a Föld áll; körülötte meghatározott pályákon, szférákon keringenek az égitestek. A szféráknak - tehát az égitestek pályáinak - méretei a zenei skála viszonyszámainak felelnek meg. Ezt nevezi ő - majd követői közel két évezreden át - a szférák zenéjének! Az égitestek ugyanis forgásukkal harmóniákat, zenei hangokat hallatnak. Ám ezt az emberi fúl felfogni képtelen. Szerinte a hét főbolygó távolsága ugyanúgy aránylik egymáshoz, mint a heptakordhangszernek hét hangja ! Tanításában — amely Cicerónál, de még Keplernél is visszakísértett - maradandó munkahipotézis van: a természet egységes szimmetria- és ritmusrendszereinek máig visszatérő gondolata.' Magát a musica stúdiumát - amely így inkább a fizikának, 63
