Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Nemrégiben tették közzé kutatóink — Mezey László, Falvy Zoltán - a Grazban megtalált XII. század eleji magyar kódexet, legrégebbi teljes antifonáriumunkat. A Codex Albensis - a Székesfehérvári-kódex - ez. A fehérvári bazilika kántorai jegyezték le énekoktatásuk anyagaként. Kódexünk énekanyagát, antifóná- it véges-végig neumák, hangjelzések kísérik.

A kódex nemzeti-vallásos ünnepeken (december 25-én Szent István vértanú, augusztus 15-én Nagyboldogasszony, augusztus 20-án Szent István király felajánlásának és halálának napja, és szeptember 8-án Kisasszony napja, Mária ünnepe) ünnepélyesebb dallamra utaló neumákkal jelzi azt, hogy ezek a napok a XI. század eleji magyar kereszténységnek jeles napjai.

S most nem is e kódexnek zenetörténeti jelentőségére hívom fel a figyelmet. Csupán két lapszéli rajzára. Az egyik egy ordító szamár. Kutatóink úgy vélik, a hit nélkül való hitetés jelképe; eszerint képzőművészetünknek legkorábbi gúnyrajza ez. (Én magam azt is el tudnám képzelni, hogy az ordító szamár - vagy öszvér - egyszerűen a burdónak, a középkor hajnalán nagy ellenérzéssel fogadott többszólamúságnak szimbóluma. A burdo ugyanis az az állat, amely egyszerre ordít mély és magas hangot.)

A másik lapszéli rajzsor középkori zenénk mitológiája szempontjából méltó a figyelemre.

A Székesfehérvári-kódex rajzainak legjelentősebb ábrázolata egy - közel kilencs^á^ esztendős lovas, illetve gyalogos vadásnyelenet! A kódex búvárai, Mezey László és Falvy Zoltán rámutattak arra, hogy ez a lapszéli vadászati ábrázolás nem véletlenül került arra a lapra - és arra az emléknapra -, amelyre rárajzolták. Ez a nap ugyanis a megkövezett Szent István vértanúnak, első kiráA CSODASZARVAS MONDA ZENEI VONATKOZÁSAI

47