Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

s arra ítélték a rossz hír hozóit, hogy vagyon, lakás nélkül, mezítláb, ivóról ivóra járjanak, és koldulgatással tengessék életüket. „Hét Mogornak, Goknak és Lázárnak nevezték őket.”47

A XV. századi leírásban ránk maradt Pozsonyi Krónika48 - a Képes Krónikával sokban egyezően - újra elmondja a hét „gyászmagyar” történetét. De pár momentummal meg is toldja azt. Eszerint a hét fületlen önmagáról kantilénákat szerzett, és azokat zengedezte. A krónika úgy mondja, hogy őket - illetve ivadékaikat — Szent Lázár szegényeinek nevezték. Szent István király ugyanis elrendelte, hogy ők és ivadékaik a házakat s ivókat járják, s ott dalolják el énekeiket. Mivel pedig e szent király úgy látta: mindenkinek kell hogy feje s elöljárója legyen, őket az esztergomi Szent Lázár (kolostorának) keresztes lovagjai alá rendelte. Ezért nevezik őket azután Szent Lázár szegényeinek . . .451

A Szent Lázár szegényeire vonatkozó adatot a múlt század derekán Knauz Nándor fedezte fel. Azóta kötetnyi az irodalma. Érthető is ez! Hiszen kézenfekvő az az - először Sebestyén Gyula által kimondott - következtetés: mind a Bécsi Krónika, mind a Pozsonyi Krónika adatai csökevényesek. (Vitathatatlan az, hogy Szent István korában egyszerűen még nem létezik a Szent Lázár lovagrend.)50 Az emlék nyilvánvalóan mondái elemekkel színezi át a hajdan megtörtént eseményeket. Azt, hogy Szent István korában, a keresztény térítés idején, erőszakos és kegyetlen represszáliákat foganatosítottak a régi magyar hitvilág képviselői, a pogány kori költészet énekmondói - a nomádság ideológusai - ellen.

És további mondái elemekre utal bennünket az a kényszerűség s az a hiányosságunk, hogy nincsenek egyértelmű és egyenes adataink kulturális — és azon belül zenei — életünknek IX-XI. századi alakulásáról.

45