Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

szerfelett bámulának a kőépületek felett, és kimondhatatlanul örvendezének, mivelhogy harc nélkül bevenniök sikerült Attila király városát. Azét az Attiláét, kinek nemzetségéből származott vala Árpád vezér... És naponkint vendégeskednek vala Attila király palotájában, sorjában ülve, és kobzoknak (hegedűknek) és sípoknak mindennémű édes hangjai, a jokulátoroknak mindenféle énekei pengének előttük. Ételt, italt a fejedelemnek és nemeseknek arany, a szolgáknak és póroknak ezüst edényekben hordanak vala, mivel a körülfekvő más országoknak minden javát az Isten kezükbe adta volt, és gazdagon és fényesen élnek vala minden hozzájuk érkező vendégükkel. S Árpád vezér a véle mulatozó vendégeinek nagy földeket és birtokokat ád vala, mit hallva sok idegenek tódulnak vala hozzá, és vele vigadva mulatnak vala. Akkor Árpád vezér és övéi örömükben húsz napig maradának Attila király városában, s Magyarországnak minden vitézei a vezér színe előtt lóra kaptak, s pajzzsal meg lándzsával minden nap bajt vívnak vala, s más ifjak pogány szokás szerint íjakkal és nyilakkal versengenek vala; min is Árpád vezér igen örvendezék, és minden vitézeinek különféle ajándékokat ada aranyban és ezüstben és egyéb vagyonokban. . . ”46

Muzsikánk múltjának mitológiájához kapcsolhatjuk a Bécsi Képes Krónikának és a Pozsonyi Krónikának megemlékezését a 955. évben vívott — számunkra súlyos vereséggel végződött - Lech-mezei csata áldozatairól s hátramaradottjairól. A XIV. századi leírású Képes Krónika úgy írja (56. fejezetében): a Thü- ringiában felkoncolt magyar seregnek hét katonáját levágott fülekkel küldték vissza Pannóniába: hadd vigyék hírül seregük vereségét, s vegyék el a magyarok kedvét a további betörésektől. A magyarok aztán odahaza - mivel társaikkal ellentétben nem a hősi halált választották - kiközösítették őket társadalmukból,

44