Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
farkas Ogmánd atyát, hogy titkon kémlelje ki néki az erdőelvi földnek mivoltát, hogy milyenek annak lakói, mert ha ez lehetséges volna, megvívna velük. Mert Töhötöm maga erejével hírt, nevet és földet akar vala magának szerezni, mint azt jokulátoraink mondják: Mindnyájan ők földeket szerzőnek És magoknak hírt nevet nyerőnek. . . ”** A 42. fejezetben - a bolgár fejedelem követeiről szólván - Névtelenünk újra csak felemlíti hajdani énekmondóinkat s hegedűseinket: „.. . Árpád. . . hadait és minden vitézi tetteit, ha jelen levelem betűinek nem akarjátok hinni, higyjétek a jokulátorok csacska énekeinek és a parasztok hiú meséinek, kik a magyarok vitézi tetteit és hadait mind a mai napig sem eresztik feledségnek. .. Sőt némelyek mondják, hogy Konstantinápolyig mentek, és Botond Konstantinápoly Arany-kapuját bárdjával bevágta; de én — mivel ezt egyetlen történetírónak könyvében sem találtam - hanem csakis a parasztoknak hiú meséiből hallottam, azért jelen munkámba írni nem akartam.”45 íme a népköltészetnek s a népköltészet epikai hitelének első emlékei! Anonymus jokulátorainkat tagadva is dicséri! Leki- csinyli őket, és mégis rájuk hivatkozik! írónknak 46. fejezetében egy honfoglalás kori magyar ünnepnek körvonalai bontakoznak ki - a romanika lovagi szemléletének erős átszínezésében: Az Attila városának - Etzilburg, Urbs Attila — vélt Óbudát veszi birtokába a hazaszerző Árpád fejedelem. jjBémenének Attila király városába, és megnézék mind a királyi palotákat, némelyeket földig rontva, némelyeket nem, és 43
