Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

A XIV. századi Dubniczi Krónika egy ennél jóval zamatosabb németfaló harci fohászunkat jegyezte fel, ráadásul magyarul.

Mai ortográfiával valahogyan így Írnok le ezt a drasztikus fohászt: „Beste kurvanő fia, szaros németje! Ittátok vérünket! Most mi isszuk a ti véreteket!”

A XV. században - írja Thuróczi János krónikája - Hunyadi János katonái Christus-t, Jesus-t kiáltottak.

XVI. századi végvári harcosaink sűrűn kiáltották Mária és S^ent Mihály nevét.

Thuróczi János krónikája jegyzi fel (a XV. század végén), hogy lupumproclamare, farkast kiáltani - vagyis a: „jön a farkas”- kiáltás — a magyar katona számára már Kálmán király óta parancs, vezényszó volt a - valóságos vagy színlelt - futamodásra.

Az avarokkal kapcsolatban említik, hogy - tízes-százas hadrendbe osztott — lovas - alakulataikat tisztjeik a mi karikás usto- runkhoz hasonló ostor durrogtatásával vezényelték.45

A XIII-XIV. század végi magyarokat jellemző Péter königs- saali apát úgy írja: a magyar lovasok tegzeiket veregetik dob helyett. így adnak egymásnak jeleket!

Muzsika, monda, legenda

Korai muzsikánk történetét illeti a Névtelen Jegyzőnek néhány megemlékezése. Becsesek ezek a töredékek még akkor is, ha két-háromszáz esztendővel későbbiek az elmondott történeteknél. És így inkább Anonymus korára, a XII. századra jellemzők, mintsem a IX-X. század eseményeire.

A Névtelen, művének 25. fejezetében, írja: az „Említett Töhötöm pedig, mint nagyokos férfiú, külde egy ravasz embert, Apa42