Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

keleti testvérnépeink szokásainak analógiái alapján egyenesen kimondotta: a X. századi magyarok huj-huj kiáltása ugyanaz, mint a XIX-XX. századi obi ugor sámánoknak „kaj, kaj!” kiáltása: istenidézés!»

Ezeknek a kiáltásoknak, igézéseknek, harci fohászoknak, de meg a seregvezérlés kürt- és dobnyelvének nincsenek megfogható, tartalmukban rekonstruálható jelentései.

Sovány zenetörténeti adat az is, amely - a Lech-mezei, 955. évi csatavesztéssel kapcsolatban - Lehel vezérnek kürtjéről emlékezik meg.4°

A HUJ! HUJ! HAJRÁ! EREDETE

A huj! huj! csatakiáltásunkra vonatkozó emlékeknek azt a hatalmas hézagát, amely a merseburgi és a Lech-mezei csaták ideje s a késő középkori hujongatás41 meg a modern néprajzi anyagban is felbukkanó huj! huj! (akár a huj, huj, hajrá) között tátong, tán egy középkori adat hidalja át. Amikor Peter Suchenwirt 1377-beri megénekli Nagy Lajos Magyarországát, versezetét (gyarló fordítással) ekként fejezi be:

. . .dicséretét terjeszteni akarom, hurrá, hurrá Magyarország !4í nevedet a legjobbak ismerik!

Noha zenei vonatkozásuk erősen közvetett, mégis felidézem középkori csatakiáltásainknak egyik-másikát!

1278-ban Kun László királyunknak magyar és kun lovasai hangos Christus! Christus ! kiáltással rontanak rá a Prága ! Prága ! csatakiáltást hallató csehekre, Ottokár vitézeire.

41