Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
Városaink adataiból azt látjuk: a toronyzenészek vagy a városháza tornyán vagy a város fő plébániatemploma tornyának körüljárás erkélyén felváltva őrködtek. Cirkálásuk éjjel-nappal tartott. A városkapu nyitása és zárása közeledtének időpontját haranggal, dob- vagy trombitaszóval jelezték. (Besztercebánya, 1577.) Az elkésett, nagy útról a Zapfenstreich (vagyis kapurete- szelés) után érkezőket már csak a kiskapukon eresztették be.1“9 A toronyzenészek testületébe - mondhatni, céhébe - a Felvidék német majoritású városaiban csak „tisztességes német szülőknek törvényes gyermekeit” fogadták be. A toronyzenész-ta- nuló — inkább inas - a síp s a trombita fúvásának meg a dob verésének művészetét három esztendő alatt kellett hogy elsajátítsa. Ekkor-éppen úgy, mint a többi iparos inasát - felszabadították : muzsikás inasból muzsikás legénnyé avanzsált. A mester otthona általában magában a várostoronyban volt. (Pesten még az újkorban is a Hatvani-kapu tornyában lakott a városi zenész.) A toronymester legalább két legényt és egy tanuló inast tartott. Id. Buchholtz György kereskedő, pap és polihisztor, az 1683-ban megjelent Der ungarische oder daziani- sche Simplizissimus írója,2,0 a Thököly-kor Magyarországának jeles krónikása felső-magyarországi útja során kiváltképpen Kisszebenés Eperjes toronyzenészmestereit dicséri: úgy mondja, sok szép zenedarabot tanult tőlük. A szép zenedarabok ismeretére a toronyzenészeknek valóban szükségük is volt! Feladatkörük a középkor végére egyre inkább bővült! Hiszen Szent György napjától Szent Mihály napjáig - vagyis tavasztól őszig - naponta kétszer, délelőtt 11-kor és délután 5-kor, Szent Mihálytól Szent György-napig pedig - vagyis télen át-péntek és szombat kivételével naponkint háromszor (reggel 4, déli 12 és este 6 órakor) legényeikkel együtt 318
