Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
Szent János-rend lovagját, a nagyváradi kórus karnagyát és bizonyos fiatalok oktatóját udvarában tarthassa."9 Beneficiumot is adhat neki. A váradi kórus helyzetéhez hasonló az esztergomi érseki s az egri püspöki énekkaré. 1488. március 3-án Beatrix királyné Bécsben írt levelével arról értesíti ekkor kilencéves unokaöccsét, Estei Hyppolit esztergomi érseket, hogy egy énekest, ún. canto- rét, fogadott fel számára. Az énekmester havi járandósága - írja a királyné - évi ötven dukát. Egyébként ez az énekes (kit a királyné alkalmasint az érseki öcs személyes oktatójának szánt) arra is alkalmas, hogy az esztergomi érseki iskola diákjait énekre oktassa.1" A középkori ember vallásos hiedelem- és hitvilágától az egyházi muzsika elválaszthatatlan. A temérdek testamentum közül most csak hadd idézzem Szatmári György prímásét (fi524). Az érsek végrendeletében meghagyja, hogy Kassán, az általa annyira szeretett Szent Erzsébet-székesegyházban a káplánok naponta énekeljék a hórákat. A karmesterre ötven, a káplánokra százötven forintot hagy, de megemlékezik az orgonistáról és a kántorról is. Elrendeli az érsek, hogy a kassai Szent Erzsébet- székesegyház mellett általa emelt Szent Mihály-kápolnában naponta tíz kassai énekes fiú énekeljen, és kísérje a káplán mondta misét. A káplánok ezért évi négy forintot kapnak, az iskolamester pedig, aki a fiúkat az énekre megtanította, tíz forintot. A kántor ugyanezért két forintot, s végül maguk az énekes fiúk fejenkint évi egy forintot. És végül a plébánost - aki mindezt ellenőrzi - évi három forinttal honorálja. Az érsek meghagyja: a missa summa előtt a karvezető, a káplánok s az iskolák énekes tanulóseregének Te Deum-ot kell énekelnie. Ezért a káplánok évi tizenöt, az orgonista évi hat, a kántor évi négy forintot 34
