Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

azután Magyarországon volt-e középkori harangjáték, bizonyítani nem tudjuk. Valószínű. Itt-ott, így 1974. évi budai várásatásaim során is, találtam kis bronzcsengettyűt.

E néhány adatot, harangjainkról, voltaképpen csupán a pulzá- torok miatt soroltam fel. Ha 1211-ben - mint láttuk - ilyen derekas számban sorolnak fel kicsiny helyeken élő harangozókat (akik azonban meglehet, hogy egymást váltva Tihanyban teljesítettek szolgálatot), elképzelhető az is, hogy a kicsiny falvakban a XI-XII. században még nem fém-, hanem faharangokat, lármafákat, száldobokat86 szólaltattak meg. (A száldobra utalna az 1211-ben említett Thobus név is.) Mindenesetre 1255 körül a magukat kereszténynek vélő mongolok közt járó Rubruk azt írja: a mongolok nesztoriánus papjai fával harangoznak, s úgy éneklik officiumaikat.*7 Ilyen gyakorlatra tán nálunk is gondolhatunk azokban az időkben s olyan helyeken, ahol a fém, a bronz még drága volt és ritka.

Kürtökről Gvőrszentmárton — Pannonhalma — XI. század végi leltárában olvashatunk. Ezeknek - qua „tuba mirum” — bizonyosan liturgikus szerepük volt. A Szent László-kori, 1085 és 109; közt összeírt jegyzékben az egyházi felszerelések között szerepel egy ezüstből való s egy másik aranyozott ezüstkürt. Talán a Feltámadás nagy ünnepén fúhatták meg azokat.88 Mindenesetre a román korból — igaz, Spanyolhonból és az itáliai Cividaléból - ismerünk olyan templomi zenekarábrázolást, ahol fidula, síp, triangulus és kézidob mellett egyenes s görbe kürtöt is látunk.*5

A kürtöknek - kiváltképpen a kos szarvából készült kürtöknek -, ha nálunk nem is, de Rómában később is maradt egy lényeges liturgikus szerepe: a római pápák 1300 óta újítják meg az ószövetségi jubileumok szokását. Ezeket a jubileumokat a

121